Zsiday Viktor: Az egész árstopot el kellene törölni, ez így hatástalan

Kifejtette, hogy az üzemanyagárstopot a bevezetéskor sokan kritizálták, többek közt amiatt, hogy  „egy csomó devizába kerül az olaj(termékek) megvásárlása” és a fogyasztást ezért inkább csökkenteni kellene, de az alacsony árak éppen ellenkezőleg hatnak. 

A kritikusok ezen kívül azt is felvetették, hogy a devizakeresleten keresztül állandóan nyomást kell gyakorolni a forint árfolyamára a kamatemelésekkel, amelyek viszont lassítják a gazdaságot és növelik „az állam, a lakosság, a vállalatok terheit, plusz emelik az inflációt”. Ezen kívül felrótták azt is, hogy a lépés rombolhatja az üzleti bizalmat a vállalkozásoknál, és hogy idővel ellátási hiányt is eredményezhet, 

Ehhez képest a mostani intézkedésekkel a céges autóknál növelték meg az üzemanyagárat. Zsiday Viktor szerint a gyakorlatban ezzel a fogyasztás csak nagyon kis mértékben fog csökkeni, viszont az üzleti bizalmat tovább rombolja az új szabályozás.

Láthatóan kapkodás zajlik: senki sem tudhatja, hogy holnaptól melyik szabályozást hogyan módosítják, a kiszámíthatóság alacsony marad. És ami nagyon fontos: továbbra sem éri meg behozni Magyarországra feldolgozott termékeket, mert csak annyi változott hogy nem nagyon nagy, hanem szimplán nagy veszteséggel adná el a terméket a kereskedő

– vélte a befektetési szakértő.

Hozzátette: az intézkedésnek igazából annyi hatása lesz, hogy „megemeli a vállalkozások költségeit, amit azok továbbhárítanak, tehát inflációt generálnak, miközben megemelik a MOL profitját (mert csökkenti a veszteséges üzemanyagértékesítés mennyiségét), amit azonban a különadó emelésével el is vesz a kormány”.

Zsiday Viktor szerint a szombati lépések ellenére továbbra is kialakulhat üzemanyaghiány, és nem sokat javul a folyó fizetési mérleg (és a forint) helyzete sem. Az egyetlen pozitívum talán az, hogy nőnek a kormány bevételei – tette hozzá.

Az árrögzítés szinte minden esetben káros, gazdaságtorzító, jellemzően szociálisan igazságtalan, és hosszabb távon hiánygazdasághoz vezet. Az üzemanyagokkal is pont ez a helyzet: legjobb lenne azonnal, teljes mértékben eltörölni az értelmetlen árszabályozást – a szociálisan valóban rászorulókat pedig direkt módon kellene támogatni

– írta a bejegyzése végén a befektetési szakember.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2022/07/31/uzemanyag-arstop-modositasa-kormanyrendelet-zsiday-viktor-szakerto-velemeny/