Vlagyimir Putyinnak a kelet-ukrajnai gázmezőkre fáj a foga

Sokan abból indultak ki: az orosz elnök azt hitte, hogy az oroszul beszélő ukránok barátságosan fogadják majd a csapatait. Nem így történt.

  • Azt hitte, hogy gyorsan leváltja Volodimir Zelenszkij kormányát. Nem következett be.
  • Azt hitte, megoszthatja a NATO-t. Ellenkezőleg, egyesítette.
  • Azt hitte, hogy szankcióbiztos a gazdasága. Ehelyett tönkre tette.
  • Abban bízott, a kínaiak majd kisegítik. Ehelyett saját előnyeiket őrzik.
  • Azt hitte, hogy korszerűsített hadserege ledarálja az ukrán erőket. Ehelyett fordítva történt, legalábbis néhány fronton.

Putyin számítási hibái kérdéseket vetettek fel stratégiai ítélőképességével és mentális állapotával kapcsolatban egyaránt – emlékeztet véleménycikkében a New York Times. Ki ad neki tanácsokat, ha egyáltalán akad valaki, aki ilyenre merészkedik?

Vajon elvesztette realitásérzékét? Vagy fizikailag gyengélkedik? Esetleg mentálisan? Az Amerikai Egyesült Államok korábbi külügyminisztere, Condoleezza Rice arra figyelmeztetett: „Nem ura az érzelmeinek. Valami nincs rendben.”

A jobbára orosz ajkúak lakta Mariupol és Harkiv orosz ostroma – Putyin azt állította, hogy „felszabadítja” az ukrán elnyomás alól – erősen hasonlít arra, amit a nácik tettek Varsóban, és amit maga Putyin tett Groznijban.

Több elemző végletesen egy sarokba szorított patkányhoz hasonlította Putyint, aki most még veszélyesebb, hogy már nem ő irányítja az eseményeket. Biztos kiutat keresnek neki a szorult helyzetből, amibe önmagát hajszolta. Ezért zúdult szinte általános harag Joe Bidenre, amikor Lengyelországban azt mondta: „Az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon.”

Mi van, ha a Nyugat téved?

A hagyományos bölcsesség jól hangzik és reményt keltő. Előnye, hogy igazolja a Nyugat stratégiáját Ukrajna védelmezésében. Arra a következtetésre hajlik: a legjobb eredmény az, ha Putyin kap valamilyen kiutat – a Krím mellett további ukrán területeket, semlegességre vonatkozó ukrán ígéretet vagy a szankciók egy részének feloldását.

De mi van, ha a hagyományos bölcsesség tévúton bolyong? Mi van, ha a Nyugat ezúttal ismét Putyin malmára hajtja a vizet?

Ezt a lehetőséget sugallja a New York Times munkatársának, Carlotta Gallnak a visszaemlékezése Groznij ostromára az első csecsen háború idején, a kilencvenes években. Az invázió korai szakaszában a motivált csecsen harcosok kiirtottak egy orosz páncélos dandárt, és megdöbbentették Moszkvát. De csak rövid időre. Az oroszok átcsoportosították csapataikat, és a tüzérség meg a légierő bevetésével távolról semmisítették meg Groznijt.

Oroszország ma ugyanezeket a módszereket alkalmazza. A nyugati katonai elemzők azzal érvelnek, hogy Putyin nem győzhet katonailag Ukrajnában. Valójában úgy értik, hogy nem győzhet tisztességes eszközökkel. De mikor is játszott Putyin tisztességes eszközökkel?

„A csecsenek jól emlékeznek Putyin forgatókönyvének következő lépésére” – írta Gall, aki szerint amint az orosz csapatok ellenőrzésük alá vonták Csecsenföldet, letartóztatásokkal és szűrőtáborokkal, valamint a helyi pártfogoltak és kollaboránsok mozgósításával és felhatalmazásával eltiportak minden további ellenvéleményt.

A cél Oroszország energetikai dominanciájának a biztosítása

Elképzelhető, hogy Putyinnak soha nem állt szándékában egész Ukrajna meghódítása. Nem kizárt, hogy a kezdetektől fogva az igazi célpontja Kelet-Ukrajna bőséges energiaforrása, amely Norvégia után Európa második legnagyobb ismert földgázkészletét rejti.

Oroszország korábbi krími területfoglalásával – a félsziget partjai mentén hatalmas tengeri energiaforrások találhatók –, továbbá Luhanszkkal és Donyeckkel kombinálva, ahol óriási palagázmezők bújnak meg, világossá válik Putyin valódi szándéka.

Nem az orosz nyelvű világ újraegyesítése a cél, hanem Oroszország energetikai dominanciájának a biztosítása.

„Az invázióval Putyin egy hatalmas rablást álcázott” – mondta David Knight Legg kanadai energetikai szakértő. Ami Ukrajnából megmaradt, az valószínűleg jótékonysági ügy lesz a Nyugat számára, amely állni fogja az ukrajnai menekültek áttelepítésének számláját új, orosz ellenőrzésen kívüli otthonaikba. Idővel egy Orbán Viktorhoz hasonló figura kerülhet Ukrajna elnöki tisztségébe, aki olyan erőskezű politikát gyakorolna, amit Putyin preferál a szomszédságában – írja a New York Times.

Ha ez az elemzés helytálló, akkor Putyin nem tűnik olyan vesztesnek, mint amilyennek kritikusai tartják.

Ez értelmet ad a civileket célzó stratégiájának is. A civilek tömeges meggyilkolása nem csupán az orosz csapatok alkalmatlanságának a kompenzálására szolgál, hanem óriási nyomást gyakorol Zelenszkijre, hogy beleegyezzen abba, amit Putyin mindvégig követelt: területi engedményeket és ukrán semlegességet.

A Nyugat is keresni fogja az enyhülés minden lehetőségét, kivált, ha meggyőződik arról, hogy egy mentálisan instabil Putyin kész az atomfegyverek bevetésére.

Oroszországon belül a háború Putyin politikai céljait szolgálta. A középosztályból – amely a leginkább szimpatizál a Navalnijhoz hasonló disszidensekkel – sokan önszántukból száműzetésbe menekültek. A szabad sajtó maradványait bezárták, valószínűleg örökre. Az orosz hadsereg kínos helyzetbe került. Ez inkább egy felülről jövő, jól irányzott tisztogatást, mint egy alulról jövő, széles körű forradalmat eredményez.

Eközben Oroszország új energiaforrásai kiszabadítják gazdaságát a szankciók szorításából.

Putyin szándékának ez az alternatív elemzése téves is lehet. A háborúban, a politikában és a hétköznapi életben azonban mindig bölcsebb, ha az ellenfelet ravasz rókának, nem pedig megszállott hibbantnak tekintjük.

(Borítókép: Fúrótorony egy gázmezőben Ukrajna 2018. október 26-án. Fotó: Danil Shamkin / NurPhoto / Getty Images)

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/04/06/putyinnak-a-kelet-ukrajnai-gazmezokre-faj-a-foga/