Vavra Bence: Biztos, hogy rajtam is nevetni fog a közönség

Vavra Bence annak idején az X-Faktor című tehetségkutató negyedik szériájában bukkant fel, amelyben akkor a második helyig menetelt a ByeTheWay zenekarral. A dalszerző-énekes azóta több formációban is feltűnt: énekel a Fool Moon, a Random Trip, 2019 óta pedig a Talk2Night nevű csapatban. Korábban A Dal című műsorban is több ízben szerepelt, jelenleg pedig a TV2 Sztárban Sztár című produkciójának talán egyik legnépszerűbb előadója – a zsűri pontszámait és a közönség szavazatait összesítve az első adásban a második, múlt héten pedig a harmadik helyen végzett.

A fiatal előadóval a Corvinus Egyetemnél találkoztunk, hogy a beöltözős versenyben szerzett tapasztalatai mellett a zenei karrierjének alakulását, a jelenleg futó projektjeit és egy kicsit a világlátását is megismerjük.

Mit csinál a Corvinuson?

Itt végeztem el az alapképzést – alkalmazott közgazdász vagyok –, és most csinálom a mesterképzést, ami vállalkozásfejlesztés. Mellette itt dolgozom félállásban. Kaptam egy lehetőséget, nagyvállalati kapcsolatokat épít az egyetem, amit értékesítés-támogatási szakértőként segítek az akadémiai oldallal összekötve.

Akkor nem a zene a fő vonal?

De, alapvetően mindig is a zene élvezte a prioritást, és ez így is marad. De mindenképp szeretnék másik lábat is építeni, mert a zeneipar Magyarországon nem egy életbiztosítás, főleg abban a közegben, ahol én mozgok. Én ugye nem a legnagyobb sztárok között vagyok itthon – hiába szerepelek a Sztárban Sztárban –, valahogy az évek során ezt el is engedtem. Nem szeretnék zeneileg kompromisszumokat kötni és stresszelni azon, hogy csakis zenész legyek. Nyilván lehet látni, mik a trendek a hazai zeneiparban, nekem kicsit más a zenei beállítottságom. Most eljutottam egy olyan nyugalmi állapotba, hogy csak olyan zenét szeretnék csinálni, ami száz százalékosan én vagyok.

És az pontosan milyen?

Alapvetően én egy érzelmesebb típus vagyok, azok a dolgok inspirálnak, amiket nem tudok kimondani. Általában a jó dolgokat megélem, a nehezebbeket pedig próbálom magamban feldolgozni. Természetesen vannak emberek, akikkel megosztom, de nem beszélem ki mindenkivel. Néha úgy jönnek ki belőlem, hogy leülök a zongora mellé és születik belőlük egy dallam. Zeneileg nagyon közel áll hozzám az RnB és a technikásabb, frazírosabb, nagy éneklések. Konkretizálni nem tudnám, milyen Vavra Bence stílusa, remélem, hogy majd egyszer a zeném meg fogja mutatni.

Jó pár zenei műsorban szerepelt, korábban az X-Faktornak és A Dalnak is többször nekifutott – mondhatni, rutinosnak számít ezekben a versenyekben. Ha jól emlékszem, kezdetben még szólóban próbálkozott.

Először szólóban, de akkor nem sikerült, ami nem baj, hiszen nyilván most jó helyen vagyok. Akkor ismertem meg a későbbi ByTheWay zenekarunk tagjait. Még nagyon fiatalok voltunk, akkor még azt sem tudtam, hogy pontosan mit szeretnék majd egy professzionálisabb környezetben. Nem is nagyon volt időnk gondolkodni azon, mi fog történni, hiszen ezek a műsorok egyik pillanatról a másikra megváltoztatják az ember életét. Miután második helyen végeztünk az X-Faktorban, az első évben legalább 200 koncertünk volt, de a következőben ez a szám csökkenni kezdett, hiszen évente rendeznek ilyen tehetségkutatókat, és ezáltal újabb és újabb előadók tűnnek fel. Egy idő után jól látható volt a tendencia, hogy lassan megyünk ki a divatból.

Miért oszlott fel a formáció?

Bár nagyon jó barátság volt közöttünk, zeneileg nagyon más irányokba mentünk. Először Olivér szállt ki, mert más elképzelései voltak. Mi tovább csináltuk, de éreztük, hogy nem vagyunk önazonosak. Bekategorizáltak minket egy táncikáló fiúbanda vonalba, miközben mindannyian hangszeres zenészek voltunk, és inkább azt szerettük volna, ha a zenei tudásunkat és az értékeinket emelik ki. Sokáig próbáltuk fenntartani, de a mi oldalunkról és a közönség irányából is jócskán csökkent a lelkesedés, végül mindenki szólóban folytatta tovább. Akkor kerültem be a Fool Moon együttesbe, ami egy teljesen más közeg.

Egy acappella  formáció.

Igen, méghozzá egy nagyon jó acappella. Nagyon sokfelé jártam velük a világban, voltunk Oroszországban, Németországban és Olaszországban is. Jó érzés egy olyan csapatban lenni, amit minden körülmények között megbecsülnek, mert azért valljuk be, Magyarországon nagyon kevés ilyen helyzet adódik egy előadó számára. A Fool Moon ilyen szempontból egy iszonyatosan feltöltő közeg, mert minden egyes koncerten nagyon nagy a siker. Elindult egy alkotói vonal is, elkezdtem saját zenét írni, így kerültem be A Dalba is. Közben alapítottunk egy együttes Talk2Night néven, csak pont úgy jött ki a lépés, hogy miután megírtuk az első lemezünk dalait, a Covid miatt lecsuktak mindent. Ez a másfél éves szünet nekünk, mint induló zenekarnak, nagyon rosszkor jött, mert az album megjelenése után nem tudtunk koncertezni, és így most mindent építhetünk elölről.

A lezárások alatt volt stratégiájuk?

Az elején még nem láttuk, hova vezet majd ez a helyzet. A lemez végső munkálatait már a Covid alatt fejeztük be, hál’ istennek lehetett online is csinálni. Nyilván nagyon odafigyeltünk, hogy betartsuk a szabályozásokat, próbáltunk online ötletelni, és karanténvideókat csinálni, de azért az nem ugyanaz, mint az élő fellépések. Amikor jött a nagy feloldás és összejöttünk újra, világmegváltó érzés volt. A zenei környezetben élő embereknek ez a helyzet nagy érvágás volt. Nemcsak azért, mert nem tudtunk koncertezni, hanem mert maga a zene kvázi kiment a mindennapjainkból. Volt, akire az otthonlét motiválóan hatott, de nekem például semmi inspirációm nem volt. Másfél évig nem is nagyon írtam semmit.

Akkor azért jól jött, hogy van civil szakmája.

Igen, ilyenkor vagyok hálás, hogy hallgattam a szüleimre. Nyilván mindig is támogattak a zenében, de örültek volna, ha van egy polgári foglalkozásom is, amivel én egyetértettem. Úgy vagyok vele, amíg a kettő megfér egymás mellett, hajtom magam és próbálom mindkét oldalt építeni. Adja isten, hogy egyszer a zenében is annyi lehetőségem legyen, hogy csak azzal foglalkozzak, de amíg ez nem érkezik el, igyekszem a vállalkozói vonalat is kamatoztatni a zeneiparon belül. A szakdolgozatomat is ilyen témában írom, zeneipari kutatást végzek, mert érdekel más aspektusból is ez az ágazat.

És hogy látja a zeneipar helyzetét most, hogy talán már túl van a nehezén a szektor?

A koncertre járási szokások biztosan megváltoznak. Vannak, akik a Covid előtt telt házas bulikat értékesítettek, majd amikor a lezárások után végre ismét engedélyezték az élőzenés rendezvényeket, az emberek mégsem mentek el, mert féltek. Most kvázi ebben élünk. Azt mondják, egy huszonéves fiatal szervezetnek nem lehet baja, de közben folyamatosak a rémhírkeltések, ami nyilván tudat alatt félelmet generál az egész társadalomban. A zenei szakmában bizonytalanság van. Máskor két évre előre be voltak írva a fellépések, most meg hiába szervezik le, bármelyik pillanatban mondhatják, hogy ennyi volt. Biztos, hogy az egész szakmára jellemző lesz, hogy a zene mellett elkezd mindenki valami mással is foglalkozni, amit akkor sem hagy abba, ha elindulnak a koncertek. Ezt az én példám is jól tükrözi – ad egyfajta biztonságot, ha van egy civil munkád. A zenei szakma alapból is nagyon szezonális, emellett rétegekre is oszlik ugye. A tetején vannak a fesztiválelőadók, akik a zenélésből nagyon jól élnek, de onnantól lefelé jönnek a megélhetési zenészek, akik ugyan jól keresnek, és középtávú célokat meg tudnak valósítani, de csak egy-másfél évre képesek tartalékot képezni. Egyébként meg annyira gyorsan változik az egész szakma a stílus tekintetében is, hogy nagyon nehéz lépést tartani. Megcsinálsz egy zenét és egy év múlva már teljesen más a trend, túlzottan stílusidegen pedig senki sem szeretne lenni magától.

Most mi a trend?

A pop mindig is az lesz, közben most jön fel az újhullámú trap, és nagyon sokan csinálnak kicsit rappes, éneklős, autotune-os bulizenéket. A szöveg is fontos, de én például sosem fogok tudni olyan dalt írni, ami a bulikról, a lányokról, a vodkáról és a pénzről szól, mert nekem ez nem önazonos. Itthon sokan felfestenek egy képet a sztárokról, de míg Amerikában az egy valid dolog, hogy egy középszintű énekes Lamborghinit vesz a gázsijából, Magyarországon még a jól keresők sem lesznek azon a szinten, amit mutatnak. Csak nyilván ugye onnan, illetve nyugatról jön az összes zenei trend, és a magyarok ezeket követik. Alapból van egy kép, amit a fiatalok az internetről átvesznek, és tulajdonképpen erre születnek a zenék is. Csak hát ezekben nincs túl sok minden. Ideig-óráig valószínűleg működni fognak, de amikor már mindenki ugyanarról ír, nem biztos. Ez egy nehéz téma, én eleve nagyon nehezen tudok magyarul szöveget írni.

És ha más nyelven írna?

Mivel a magyar ember úgy hallgat zenét, hogy egyből a szövegre koncentrál, azok a hazai előadók, akik angol nyelven énekelnek, nem igazán működnek itthon. Én is próbálkoztam vele, de hiába van egy jó dallam vagy külföldi kooperáció, egyszerűen a magyarok nem úgy hallgatják az angol zenét, hogy odafigyelnek a képekre és az üzenetre. A magyar szöveggel viszont első hallásra azonosulni tudnak, mert a szavak erejével egyből átjön az érzés, amit szeretne közvetíteni az előadó.

Ezt a dalaiban ön hogyan éri el?

Szövegírókkal dolgozom együtt, akikkel általában nagyon hosszasan beszélgetek arról, hogy mit érzek. Mindig van egy kép a fejemben. Megszületik egy dallam, egy körítés vagy egy hangszerelés, és amikor feléneklem, van bennem egy gondolatiság, de nem biztos, hogy ezt szavakkal jól meg tudom fogalmazni. Először a ritmust írom meg, és az énekdallamot, majd sok beszélgetésből és oda-vissza ötletelésből végül kialakul a végleges szöveg. Engem inspirál, ha különböző emberekkel együtt dolgozhatok, általában minden dalom így is született. Nyilván van egy saját dallamvilágom, de szeretek máshonnan is impulzusokat kapni, mert nem biztos, hogy mindig az a jó, amit én csinálok. Szerintem akkor tud egy igazán különleges szám megszületni, ha mindenki belerakja a saját ötleteit. Most egyébként pont Malek Miklóssal, meg egy amerikai sráccal dolgozom egy dalon. Ennek mondjuk pont angol a szövege, de nem is a magyar piacra szánjuk.

Malek Miklóst az X-Faktorból ismeri?

Nem. Amikor a műsorban szerepeltem, ő már kinn volt Amerikában. Most együtt dolgozik egy Hollandiában élő mastering engineerrel, Róbert Balázzsal. Tavaly megkerestek, hogy lenne-e kedvem részt venni velük egy projektben, és nyilván igent mondtam, mert nekem ez egy hatalmas visszaigazolás. Jólesik, hogy eszükbe jutottam, mert ezáltal azt érzem, jó úton járok. Engem a zenei életben ezek a dolgok éltetnek. Ugyanilyen a Random Trip, amit sok éven keresztül a színpad elől néztem, aztán megkerestek és azóta nagyon sokat járok velük koncertezni. Az is egy olyan szférába helyez, amibe alapból nem biztos, hogy bekerülnék, valószínűleg nem is zenélnék együtt azokkal az emberekkel.

Érdekes egyébként, van olyan zenész, aki mindent egy lapra tesz fel, és semmiféle mellékprojektet nem működtet, mások több dologban is benne vannak egyszerre, mint ahogy ön is teszi. Nem érzi úgy, hogy elaprózza magát?

Lehet, hogy eljön az az idő, de jelen pillanatban azt érzem, ameddig bírom, minden olyan lehetőséget, ami épít, vagy amiből tanulni tudok, elfogadok, mert ezek olyan közegeket nyitnak meg, amikbe nem biztos, hogy magamtól, Vavra Benceként bekerülnék. Nyilván nagyon sok minden a kapcsolatokon múlik, szakmán belül úgy lehet előrébb jutni, ha minél több embernek megmutatod, amit tudsz. Adja isten, hogy eljussak egyszer egy olyan szintre, hogy az egyik projekt, amiben benne vagyok, kinövi magát annyira, hogy ne legyen másra időm. De jelen pillanatban mindegyik szerelemprojekt, és amíg össze tudom ezeket hangolni, addig biztos, hogy mindegyikbe a lehető legtöbb energiát beleteszem.

Ez azt jelenti, hogy a zenei versenyek és a különféle projektek egyfajta útkeresésnek is felfoghatók?

Az X-Faktortól kezdődő 5-6 év biztos, hogy útkeresés volt. Hirtelen megváltozott az életem, aztán elkezdtem feszegetni a korlátait annak, amibe a műsor belehelyezett, és nyilván kerestem önmagam. Belekóstoltam ilyen-olyan stílusba, írtam angol és magyar számot, és ezek által tanultam meg levetkőzni a gátlásaimat. A legnehezebb az volt, hogy ne akarjak mindig megfelelni az elvárásoknak. Nyilván ismerem a sikergeneráló tényezőket itthon, hogy rádió-kompatibilisnek, YouTube-kompatibilisnek, „minden-kompatibilisnek” kell lennie egy dalnak – ahhoz, hogy ezeket végül elengedjem, keresztül kellett mennem egyfajta személyiségfejlődésen. Most már felnőttként látom a világot és tényleg csak arra vágyom, hogy olyan zenéket írjak és olyan emberekkel dolgozzak, akikkel szeretek. Ha az ember minőségi dolgokat csinál és azokba sok energiát fektet, előbb-utóbb meglesz az eredménye.

A Sztárban Sztárnak mi a szerepe ebben a vonalban? Itt pont, hogy nem önmagát kell adnia.

Igen, de közben meg mégis. Ez is egyfajta határfeszegetés, és lehetőség arra, hogy eljussak a nagyközönséghez, illetve egy olyan produkció, amelyben énekelhetek és kipróbálhatom magam különböző szerepekben. Korábban egyébként voltak színészi ambícióim is, mivel színészképző gimibe jártam Debrecenben, így a műsor ad egyfajta nosztalgikus élményt is. Minden elfogultság nélkül egy igényes produkciónak tartom. Nem nagyon nézek tévét, de a Sztárban Sztárt korábban is követtem és mindig nagyon jól szórakoztam rajta.

Női előadót azért biztos nem lesz egyszerű megformálni.

Igazából tudtam, hogy előbb utóbb eljön ez a pillanat. Hogy mennyire lesz nehéz, nyilván akkor derül majd ki, ha rám adják a ruhát meg a maszkot. De hát az egész műsor lényege, hogy kimozduljon az ember a komfortzónájából. Nem csak arról szól a verseny, hogy jól elénekeljük a kapott dalt, hanem hogy lehozzuk az előadót. Stohl Andrásnak például nagyon jól ment Amanda Lear, de színészként neki nyilván volt már lehetősége hasonlóra. Én próbálok nem görcsölni a műsoron, ehelyett inkább jól érezni magam, amellett hogy igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, hogy minél közelebb legyek az előadóhoz, akit utánozni kell.

A műsor egyik veszélye, hogy az utánzás átcsaphat paródiába. Hogyan lehet elkerülni, hogy belefusson ilyesmibe?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, főleg a férfi-női átalakulásoknál. Biztos, hogy rajtam is nevetni fog a közönség, de azon vagyok, hogy ne lépjem át a határokat. Próbálok az eredeti előadó felé olyan tisztelettel lenni, ha mondjuk megmutatnánk neki utólag a produkciót, jónak érezze és ne legyen szekunder szégyenérzete amiatt, hogy az előadás valahogy tévútra került. Szerencsére nem kaptam túlzottan extrém feladatot, a Florence and the Machine énekesnője leszek. Arra egyébként biztos, hogy minden adásban odafigyelek, hogy hangban rendben legyen a produkció, meg nyilván próbálom leszedni a mozdulatokat is. Meglátjuk, hogy röhejes lesz-e vagy sem.

(Borítókép: Vavra Bence. Fotó: Karip Tímea / Index)

Forrás: https://index.hu/fomo/2022/02/17/vavra-bence-sztarban-sztar-talk2night-malek-miklos/