Varga Judit: Köszönjük az EBESZ megfigyelőinek, hogy eljöttek!

Varga Judit igazságügyi miniszter hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében búcsúzott el az EBESZ megfigyelőitől, akik az április 3-i választást jöttek megtekinteni.

Jól szervezetten és szabályos keretek közt zajlottak le a választások Magyarországon, és ezt nemcsak mi, de még az EBESZ megfigyelői is megerősítették

– emelte ki a posztban Varga Judit, aki hozzátette, bízik benne, hogy a misszió várhatóan júniusi nagyjelentése szigorúan pártatlan és objektív marad, és mellőzi mindazon elfogult bírálatokat, amelyekkel a külföldi NGO-k miatt már tele van a padlás.

Addig is köszönjük az EBESZ megfigyelőinek, hogy eljöttek!

– zárta bejegyzését az igazságügyi miniszter, aki kicsivel később hozzáfűzte egy kacsintós smiley társaságában, hogy reméli, a baloldali kamu SMS-eknek hosszabb részt szentelnek majd a nagyjelentésben!

Az EBESZ választási megfigyelőinek hazai jelenlétét Orbán Viktor is kommentálta: az újrázó miniszterelnök a választás előtt, április 1-jén nyilatkozta a Kossuth rádiónak, hogy szerinte csak jót tesz a magyar turizmusnak, hogy ennyi EBESZ megfigyelő érkezik az április 3-i választásra, de ez egy hadsereg.

Vegyes az EBESZ értékelése a magyar választásról

Ugyanakkor ahogy kedd reggel beszámolt róla az Index, az EBESZ szerint nem voltak egyenlőek a feltételek az április 3-i választáson. A parlamenti választást beárnyékolta a kormány és a kormánypártok üzenetei közötti jelentős átfedés, amely elmosta a határvonalat az állam és a párt között – állapította meg az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PA) közös megfigyelőmissziója.

A misszió megállapította, hogy a jogi keret megfelelő alapot biztosít a demokratikus választás lebonyolításához, de több esetben nem érvényesültek a nemzetközi standardok.

A választás napja békésen telt, a megfigyelők jól szervezettnek, rendezettnek és gördülékenynek értékelték a folyamatot. A szavazás titkossága ugyanakkor gyakran veszélybe került, főleg a túlzsúfolt szavazóhelyiségekben.

A megfigyelőmisszió azt is megfogalmazta, hogy az állami költségvetésből finanszírozott széles körű kormányzati reklámkampányok megerősítették a kormánypártok fő kampányüzeneteit, ezzel jogosulatlan előnyhöz juttatva őket.

Élesen megosztottnak találták a magyar médiát is: szerintük a választások előtt elfogult és kiegyensúlyozatlan híradások terjedtek a magyar nyilvánosságban és számos magántulajdonban álló médiában, ezzel elsősorban a kormánypártokat juttatva előnyhöz.

Az EBESZ képviselői visszautasították Orbán Viktor kijelentését, miszerint „harci intézmény” lennének. Emlékeztettek arra, hogy a missziót a magyar kormány hívta meg, és magyar tagjaik, köztük parlamenti képviselők is vannak mindkét oldalról.

(Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter gyermekei és férje Magyar Péter társaságában leadja szavazatát a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/05/ebesz-valasztasi-megfigyelok-varga-judit-orban-viktor/