Valaki megint nem mond igazat Pandzssír-völgyről

„A tálibok elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzssír tartomány teljes területét” – jelentette be hétfőn az Afganisztán felett hatalmát kiterjesztő szervezet egyik szóvivője. 

E győzelemmel országunk végleg megszabadult a háború terheitől, az emberek pedig mostantól békében, bőségben és biztonságban élnek majd

– áll Zabihulláh Mudzsáhid jegyezte közleményben. Mudzsáhid hozzátette azt is, hogy a lázadók közül sokakat megöltek, a maradék pedig elmenekült, a tartományban élők pedig immár „megszabadultak túszejtőiktől”.

Ebből semmi nem igaz. A tálibok nem foglalták el Pandzssírt, minden állításukat cáfolom

– reagált a Nemzeti Ellenállási Front (NRF) szóvivője. Ali Maisam a BBC megkeresésére válaszolt, a brit hírportál egyben megjegyzi, a Twitteren közölt hivatalos közleményekben az NRF szintén stratégiai állásaik biztosításáról számolt be.

A Pandzssír-völgy 2021. augusztus 23.-án

A Pandzssír-völgy 2021. augusztus 23.-án

Fotó: Sayed Khodaiberdi Sadat / Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Az AP hírügynökségre hivatkozva az MTI arról írt, hogy az éjszaka tálib harcosok ezrei törtek be a tartomány kerületeibe. A tálibok a múlt héten már azt állították, hogy elfoglalták a Kabultól 80 kilométerre található, északkeleti tartomány teljes területét, ám ezt akkor az ellenállók erői, a Nemzeti Ellenállási Front (NRF) ezt akkor is cáfolta. 

Az afgán sajtó pedig arról cikkezett, hogy a vallástudósokból álló tanács, az Uléma sürgette a tálibokat, hogy tárgyaljanak az ellenállást tanúsító Pandzssír tartomány vezetőivel. A hét végén Ahmed  Maszúd azt közölte, kész tárgyalni az augusztus közepén hatalomra került radikálisokkal, ám a tálibok elutasították ezt a javaslatot.

Pandzssírra a tálibok a korábbi, 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt nem tudták kiterjeszteni hatalmukat. Ez a tartomány volt egyébként az Egyesült Államokkal 2001-ben a tálibokkal szemben szövetkező Északi Szövetség fellegvára. A mostani ellenállást az afgán hadsereg régióba menekült alakulatai és a helyi erők alkották. A hatalomból elűzött afgán kormány tagjai közül is sokan oda menekültek. A katonai ellenállás Ahmad Maszúd körül szerveződött, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúdnak, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia. Ahmad Maszúd mozgalmáról itt írtunk bővebben.

Forrás: http://index.hu/kulfold/2021/09/06/valaki-megint-nem-mond-igazat-pandzssir-volgyrol/