Ursula von de Leyen: Oroszország teljesen elzárhatja a gázcsapot

Az interjúban Ursula von der Leyen azt mondta: Oroszország – részben vagy teljesen – már 12 uniós tagállam gázellátását leállította, ezért „mindannyiunknak fel kell készülnünk a legrosszabb helyzetre”. Hozzátette: 

Nem ez az első alkalom, hogy Oroszország megpróbál megosztani minket. Ez már korábban is kudarcot vallott, és újra kudarcot vall.

Az Európai Bizottság elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a gázfogyasztás visszafogására irányuló európai vészhelyzeti terv „segít a téli ellátási szükségleteink kielégítésében” az „európai szolidaritásról jegyében”.

A németek mindent bevetnek 

Az Euronews mindeközben arról is beszámolt, hogy Németországban újabb és újabb lépéseket tesznek azért, hogy a válságban is biztosítsák az ország ellátását.

Folyik a vita arról, hogy meghosszabbítsák-e az ország három üzemen kívül helyezett atomerőművének üzemidejét, Alsó-Szászországban pedig hamarosan a barnakőszénnel működő, súlyosan környezetszennyező erőműveket is újra beindítják.

Forrás: http://index.hu/gazdasag/2022/08/01/ursula-von-der-leyen-haboru-gazfogyasztas-gazimport-oroszorszag-energia-veszelyhelyzet/