Újra megengedik az ápolóknak és a rendőröknek, hogy felmondjanak Magyarországon

Eltörölte az Orbán-kormány azt a 2020. november 28-i rendeletét, amely szerint a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idejére megtiltotta a rendes felmondást az egészségügyi dolgozóknak. Az erről szóló 308/2021. (VI. 7.) számú kormányrendelet június 15-én lép hatályba a Magyar Közlöny hétfői száma szerint. 

A fél évvel ezelőtti kormányrendelet szerint 

az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt.

Ezt most eltörölték, és hatályát veszti a 2020. december 9-i kormányrendelet is, amely a rendvédelmi szervek hivatalos állományában lévőknek tiltotta meg, hogy élljenek a rendes felmondás lehetőségével.

A z egészségügyi dolgozókat érintő tilalom miatt a Társaság a Szabadságjogokért az Alkotmánybírósághoz fordult, az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint ugyanis senkit nem lehet kényszermunkára ítélni, és bár ez alól kivételt jelenthet a veszélyhelyzethez hasonló szükségállapot, az ilyesféle munkavégzés sem okozhat aránytalan sérelmet a munkavállalónak. A munkavállaló a kiszolgáltatottságát a rendes felmondás tudja megszüntetni.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/06/08/apolo-rendor-felmondas-magyarorszag/