Új névvel és arculattal folytatja a NetPincér

Foodpanda néven és teljesen új arculattal működik tovább szeptember végétől a NetPincér – közölte a cég. 

A Foodpanda ugyanúgy a Delivery Hero csoport része, mint a NetPincér, így tulajdonosváltás nem történik, és a lényegi elemek is változatlanok maradnak. Ugyanakkor a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, és a magyar felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást.

A hazai alapítású NetPincér 1999 óta működik Magyarországon, és 2016-ban lett tagja a világszerte több mint 50 országban jelen lévő Delivery Hero vállalatcsoportnak. A Delivery Hero szeretné egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon is bevezeti az új Foodpanda márkát.

a Foodpandával megmarad a csaknem 6000 éttermi és üzleti partner, és továbbra is együtt dolgoznak a több mint 4300 szerződött futárpartnerrel, akikkel a már most több mint kétmilliós rendelői bázist szolgálják ki.

Patai Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már hét raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban Panda Market néven működik, egyúttal erős vidéki terjeszkedésbe is fog.

A Foodpanda növekedni és terjeszkedni fog Magyarországon: több száz új munkahelyet tervezünk létesíteni, és több ezer új futárpartnernek kívánunk munkát biztosítani több milliárd forintos, már beütemezett befektetéssel

– mondta az ügyvezető.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2021/09/08/netpincer-kiszallitas-etterem-valtozas-uj-arculat-terjeszkedes-foodpanda/