Tüntetés a Tour de France-on, megálltak a versenyzők!

Kedden, a Tour de France negyedik szakaszán egy percre megálltak a versenyzők, hogy így tiltakozzanak a hétfői befutó miatt.

A kerékpárosok szerint veszélyes volt a hétfői szakasz, és főleg annak a vége, ezért a keddi lassú rajt közben döntöttek a tiltakozás mellett – André Greipel vezetésével. 

Mint ismert, hétfőn a 2018-as győztes Geraint Thomas is bukott, a tavaly második Primoz Roglic pedig 10 kilométerrel a vége előtt esett el. Az utolsó néhány száz méteren Caleb Ewan vesztette el egyensúlyát, rajta átesett Peter Sagan is, az ausztrál percekig feküdt a célegyenesben, fel is adta a Tourt.

Tim Declercq a szakasz után úgy nyilatkozott, hogy kérték a szervezőket, hogy gondolják át az etap végét, de nem reagáltak a felvetésre. 

(Borítókép: Michael Steele / Getty Images Hungary)

Forrás: https://index.hu/sport/bringa/2021/06/29/tuntetes-a-tour-de-france-on-megalltak-a-versenyzok-/