Tudjuk, hogyan bontható le a NER

Közhely, mégis igaz: a magyar politikában még rövid távra is igen nehéz előrejelzést adni, mert a bennünket körülvevő világban rendkívül sok a bizonytalanság. A nehézségek ellenére az emberek többsége mégis azt várja, hogy mondjunk valamit, próbáljuk felkészíteni őket a várható kimenetelekre.

Az már most, szeptember elején is jól látszik, hogy az előválasztás – az összes hibájával és döccenésével együtt – kiemelkedő jelentőségű politikai eseménnyé vált. A magyar politikában elsőként a 2019-es önkormányzati választáson alkalmazott innováció – amelynek nyomán az ellenzék visszavette Budapestet, továbbá meghódított csaknem tucatnyi megyei jogú nagyvárost – az idén ősszel is szépen vizsgázik: elérte, hogy 

nem a Fidesz és az Orbán-kormány tematizálja a közbeszédet, hanem az egységesen fellépő, hatpárti, demokratikus ellenzék.

A leginkább hazugságra meg gyűlöletbeszédre építő Orbán és propagandistái védekezésre kényszerültek, pedig a Karmelita kolostor szeparált szobáiban ülő tervezőknek a (nemtelen) támadás a fő fegyverük. A végtelenül leegyszerűsített, ugyanakkor legalábbis értelmezhetetlen „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony” elnevezésű aláírásgyűjtés elindítása jól jelzi: a rezsim hagyományos tudatformáló eszközei, mint például a nemzeti konzultáció, már nem elegendőek. Azt is megtapasztalhattuk, hogy nekiálltak az ellenzék programjavaslataira reagálni: hogy mást ne mondjak, beígérték a 200 ezer forintos minimálbért, az alacsony keresetűek személyi jövedelemadójának mérséklését, akár eltörlését is.

Mindazonáltal kár lenne tagadni: amennyire hasznos újításnak nevezhető az előválasztás, annyi problémát is okozott az ellenzéki oldalon. Számos felelőtlen ígérgetés, a fair verseny szabályainak megsértése, a lassú és bürokratikus lebonyolítás csökkentheti a választók bizalmát és a szavazáson való részvételi kedvét, gyengítheti az ellenzék politikai erejét, feltéve, hogy a résztvevők a szeptember 18-án kezdődő és 26-án záruló első forduló előtt nem orvosolják a felsoroltakat. Döntő jelentőségű lesz az részvételi arány. Amíg az alacsony (3–5 százalékos) részvétel csökkentheti annak esélyét, hogy sikerül megtalálni a legintegratívabb, legerősebb jelölteket, addig a magas szavazási arány megerősítheti az ellenzéket, kifejezésre juttatva azt: a választók bíznak bennük, és reális alternatívának látják a jövő tavaszi kormányváltást. Akárhogyan is lesz – magam az utóbbi forgatókönyvben bízom –, az biztos: október 23-án 1 közös miniszterelnök-jelölt és 106 közös parlamenti képviselő-jelölt áll majd fel a hat párt által felhúzott színpadra, markánsan megmutatva: kik azok, akik az előválasztás győzteseként, esélyes jelöltként leváltják a hatalom embereit, és visszaadják az emberek kezébe a döntést, a politikát.

Aktuálisan persze leginkább az érdekli az embereket, hogy ki lesz majd az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Nyilván nem árulok el vele nagy titkot, hogy én – noha a mérkőzés egyelőre többesélyes – Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd-MSZP-LMP miniszterelnök-jelöltjét tartom a legalkalmasabb, legintegratívabb jelöltnek. Mindenekelőtt azért, mert – ahogyan én is legyőztem a Fidesz emberét a 2018-as országgyűlési választáson – Karácsony megmutatta már: tudja, mivel és hogyan bontható le a NER. Mindenesetre a miniszterelnök-jelölt személyének eldöntése után azt várom, hogy felgyorsul a koalíciós kormányprogrammal kapcsolatos – most is zajló – munka, tudniillik az év vége előtt egyértelművé kell tenni: milyen alapelvek mentén vágunk neki 2022-nek.

A megválasztott ellenzéki miniszterelnök-jelöltet a kormányzati oldal – minősíthetetlen propagandasajtója támogatásával – nyilván minden eszközzel támadni fogja. Az offenzíva élét úgy lehet majd elvenni, ha az ellenzék egységesen kiáll a jelölt mellett, és összehangolt kommunikációs tevékenységet folytat. A támadások elleni védekezésben fontos szerepet játszhat a készülő kormányprogram, mert annak ismeretében az emberek a jövőjük szempontjából valóban fontos dolgokra koncentrálhatnak majd, és nem a sárdobálásra. 

A politikai színtér mellett a gazdaság területén is szűkülni fog az Orbán-kormány mozgástere. Az Európai Unióból érkező források lehívásának megnehezülése ugyan áthidalható az MNB által nyújtott hitelekkel, de ez csak rövid távra jelent megoldást, hosszabb távra semmiképp. A költségvetés arra számítva vesz fel újabb hiteleket, hogy – előbb vagy utóbb – az EU átutalja a számunkra járó támogatásokat. Ha azonban jelentősen késni fognak az EU-s átutalások, akkor az kiélezi majd a külső és belső egyensúlyi feszültségeket. A magas infláció és a forint gyengülése jól jelzi ezt a veszélyt.

Az Orbán-kormány a jövő évi választásokra készülve rohamléptekkel lapátolja ki a pénzt a költségvetésből.

A terv egyszerű: mértéktelen költekezéssel élénkíteni a gazdaságot, növelni az állami beruházásokat és megrendeléseket, továbbá rendkívüli kifizetéseket eszközölni a megnyerni kívánt társadalmi csoportoknak a választási győzelem reményében. De mondom a folytatást is: a választások után a győzelem eufóriájában szép lassan, észrevétlenül beadagolni a megszorító intézkedéseket, amelyeket a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében szükséges megtenni. A választás elvesztése esetén a kormányra kerülő ellenzék mozgástere a végletekig beszűkül, a saját céljait nem tudja megvalósítani, a túlélésért kell nap mint nap harcot vívni.

A következő hónapok nagy kérdése az: megvalósul-e az orbáni forgatókönyv? És vajon az ellenzék fel tud-e mutatni kormányzóképes alternatívát, amellyel maga mögé állítja – már az országgyűlési választások előtt – a társadalom többségét? Ha utóbbira igen a válasz, akkor az ellenzék korlátozni tudja a Fidesz-kormány többletköltéseit, azok célszerűségének megkérdőjelezésével. Az egyre kisebb politikai támogatással rendelkező kormány többletköltekezései kevésbé lesznek hatásosak, és a bizalomhiány az egyensúlyi feszültségeket is felerősíti. 

Elengedhetetlen, hogy az ellenzék az előválasztáson túl is tematizálni tudja a közbeszédet, növelje a táborát, hiteles kormányzati alternatívát mutasson fel: csak ebben az esetben van esélye a győzelemre. Ha ez megvalósul, megkapjuk a lehetőséget arra, hogy az Orbán-rendszer uralmát megtestesítő kiváltságos egy százalék helyett végre a többségi 99 százalék akarata érvényesüljön, és felépítsünk egy demokratikus, szolidáris, zöld Magyarországot.

A szerző a KSH volt elnöke, a Párbeszéd-frakció országgyűlési képviselője

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép:  Mellár Tamás a Párbeszéd képviselője 2021. május 18-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Forrás: https://index.hu/velemeny/2021/09/10/tudjuk-hogyan-bonthato-le-a-ner/