Trump lánya tanúvallomást tett a Capitolium ostromának ügyében

A New York Times forrásai szerint nem volt azonnal egyértelmű, hogy a vallomás mennyire volt feltáró jellegű, azonban egy, a meghallgatásról közeli információkkal rendelkező forrás úgy nyilatkozott, hogy Ivanka Trump nem élt kifogással az eljáráson való részvétellel szemben, így a többi tanúval ellentétben nem hivatkozott az alkotmány ötödik kiegészítésére, amely kimondja, hogy szövetségi szinten büntetendő cselekmények esetén nem megtagadható a vallomás, ha a Legfelsőbb Bíróság nem adott ki vádiratot az ügyben. A forrás szerint Donald Trump lánya kimerítően válaszolt a kérdésekre – írja a lap

Bennie Thompson, Mississippi állam republikánus szenátora, a bizottság elnöke elmondta, hogy Ivanka Trump videókapcsolaton keresztül vett részt az ülésen, és bár nem volt túl „beszédes”, együttműködően viselkedett – közölte a Washington Post

Önként jelent meg, nem volt szükség hivatalos idézésre

− tette hozzá. 

Ivanka Trump, aki apjával együtt volt a Fehér Házban az események alatt, egyike annak a 800 tanúnak, akit a bizottság eddig meghallgatott. Ő Donald Trump egyetlen gyermeke, aki eddig megjelent a grémium előtt, és a volt elnökhöz egyik legközelebbi kapcsolatban lévő személy. 

A volt elnök lánya azok között a Fehér Házi alkalmazottak között volt, akik megpróbálták meggyőzni a volt elnököt, hogy fogja vissza az erőszakot, amelyben több mint 150 rendőr sérült meg. Nem volt Trump szélsőséges támogatói között, akik valótlanságokat terjesztettek a választási csalásokról, és megpróbáltak erőfeszítéseket tenni, hogy valamilyen módon hatalomban maradhasson.   

Jared Kushner, Ivanka Trump férje, aki szintén a volt elnök tanácsadóinak belső köréhez tartozott, múlt héten tett vallomást a bizottság előtt. Az ő meghallgatása hat órán keresztül tartott. A testület tagjai szerint az ő kihallgatása is eredményes volt, és segített eddig nem ismert tények megismerésében.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/04/06/capitolium-ostrom-vizsgalat-donald-trump-ivanka-trump-egyesult-allamok/