Továbbra is címlapon a magyar választás a külföldi lapokban

Az angolszász oldalak az ország előtt álló kihívásokra figyelmeztetnek

Nem kertelt a The New York Times, amikor a vasárnapi két kelet-európai választást azzal a címmel vezette fel, hogy Putyinbarát szerb és magyar vezető újrázhat a választási győzelem nyomán. A lap szerint mindkét erős ember a kemény ellenőrzés alatt tartott médiának és az olcsó orosz gáznak is köszönheti részben a győzelmét. Orbán esetében nem felejtik el megemlíteni, hogy ez már zsinórban a negyedik ciklusa lesz a magyar vezetőnek, aki így a legrégebben regnáló vezető az Európai Unióban.

A gazdasági orientációjú amerikai CNBC azt emelte ki a Fidesz győzelme kapcsán, hogy Orbán Putyinhoz fűződő szoros kapcsolata végig kampánytéma maradt. Az erőteljes áruimport növekedést jól példázza, hogy míg 2010-ben 9 millió köbméter földgázt vásárolt Magyarország az oroszoktól, addig 2019-ben ez a mennyiség már majdnem elérte a 18 millió köbmétert, amely oda vezetett, hogy a magyar gáz behozatal 85 százaléka, illetve a kőolajimport 64 százaléka oroszországból érkezett. Ugyanakkor felemlegetik, hogy Orbán győzelem ide vagy oda, olyan szorító problémákat, mint a lassuló gazdasági növekedés, vagy anövekvő adósság, megugró infláció és a menekültek áradata Ukrajnából, valamilyen formában kezelni kell majd.

Az NBCnews is arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen nem mindig fair eszközökkel sikerült Orbán Viktornak a maga javára billentenie a választást. Ezek között említik a választások előtt Marosvásárhelyen megtalált és félig megsemmisített levélszavazat csomagot, amelyet éppen ellenzéki pártokra adtak le. De említik az egyre gyengülő magyar demokratikus viszonyokat is, amely miatt az EBESZ a legnagyobb létszámú megfigyelő csoportját rendelte ki Magyarországra az esetleges választási csalások lefülelésére.

A Euronews öt pontban szedte össze, hogy milyen hosszabb távú hatásai lesznek Magyarországra a választási eredmény. Eszerint az ukrajnai háború a legfontosabb tényező jelenleg, hiszen Orbán Viktor barátsága Putyin orosz elnökkel meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozta az európai porondon. A választási győzelemmel nem fognak eltűnni a viták Brüsszellel és ez különösen azért fontos, mert még mindig függőben van a koronavírus járvány okozta gazdasági válság felszámolására szánt uniós források kifizetése.

A vidék-város, de leginkább a főváros ellentéte sosem volt ennyire hangsúlyos, mint a mostani választáson. A Jobbik kemény magja elhagyta a párt táborát és az új szélsőjobboldali – mostantól – parlamenti erőt, a Mi Hazánk Mozgalmát erősíti. érvénytelen lett a gyermekvédelmi népszavazás, amit szintén a Fidesz és a kormány eröltetett.

A német oldalak is keresik a meglepő ellenzéki vereség okait

A német nyelvterületről a Tagesschau a meglepetés hangján írta, hogy az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás messze elmaradt az elvárásoktól. A baloldali, zöld, liberális és jobboldali hátterű hat párt összeolvadása mindössze a szavazatok 35 százalékát és 56 mandátumot kapott. A választás előtti utolsó közvélemény-kutatások még csak néhány  százalékpontos Fidesz előnyt jeleztek

A ZDF Orbán Viktor győzelmet értékelő beszédét emelte ki, amelyben a magyar vezető felemlegette, hogy milyen hatalmas erők ellenében sikerült a győzelem köztük Brüsszel, Volodimir Zelenszkij és a nemzetközi baloldal.

Az ORF Ausztriában arra mutatott rá elemzésében, hogy amint azt Márki-Zay Péter mondta. “Egyenlőtlen és reménytelen küzdelem volt!” Megemlítik azt is, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem tudott nyerni Hódmezővásárhelyen sem. Ugyanakkor a nagyarányú kormánypárti győzelem utalhat arra is, hogy sokan elégedettek a Fidesz kormányzásával az elmúlt 12 évben.

Az SRF svájci lap elemzését sommásan úgy lehet összegezni, hogy szerintük akár tetszik, akár nem Orbán ellenfeleinek, valamit mégiscsak jól csinált odahaza, míg ellenfelei valamiben nagyon mellényúltak. Tudott az is, hogy Orbán veszélyt jelent a demokráciára Magyarországon és az unióban is, de mostantól ennek a problémának a megoldására más módszereket kell keresni.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/04/04/nemzetkozi-sajtoszemle-magyar-valasztasok-elemzes/