További budapesti kerületek vezetik be a harmincas sebességkorlátozást

Amint arról már beszámoltunk, hamarosan életbe lép a 30 kilométer per órás sebességkorlátozás Terézvárosban. A sebességkorlátozás minden olyan utcára ki fog terjedni, ahol nem jár valamilyen BKK-járat. Az új szabályozás betartását fizikai korlátokkal is biztosítani fogják.

A beharangozott terézvárosi sebességkorlátozás nem újkeletű felvetés, hiszen a Fővárosi Közgyűlés napirendjén már két évvel ezelőtt is szerepelt egy előterjesztés, amely az egyedi utcakijelölések helyett a teljes városra érvényes forgalomcsillapítási terv szerinti csökkentett sebességű zónák kijelölését javasolta: fő-, illetve BKV-járatok által érintett utakon általánosan az 50 km/óra, a mellékutcákban 30 km/óra, a lakópihenő övezetekben pedig 20 km/óra sebességhatárral – írja a Népszava.

Ugyan Újlipótvárosban már évek óta érvényben van a harmincas sebességkorlátozás, a XIII. és az V. kerület egyelőre még nem hallott a főváros új tervéről.

Józsefvárosban még idén elkészül ideiglenes elemekkel a Magdolna utca, a Népszínház utca és a Csarnok negyed, valamint a Tisztviselőtelep forgalomcsillapítása, valamint a Százados negyed tervei, jövőre pedig a Corvin, Losonci és Orczy negyedek lehetnek soron.

Talán a legfontosabb forgalmi változás a 30 kilométer per órás sebességövezetek kialakítása, de emellett útszakaszokat is lezárnak, illetve egyirányusítanak, valamint szűkítik az útpályák szélességét is.

A VII. kerületi önkormányzat már tavaly felvetette, hogy védett övezetté nyilvánítaná Belső-Erzsébetvárost, ahová csak az ott lakók, vállalkozások, üzletek, éttermek működését biztosító áruszállítók hajthatnának be, az ügyben azonban még nincs döntés, ugyanis a BKK és a Budapest Közút álláspontja merőben eltér egymástól.

A I., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetné be a 30 km/órás sebességkorlátozást.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/08/04/budapest-sebessegkorlatozas-fovarosi-onkormanyzat-jozsefvaros-ujlipotvaros-erzsebetvaros/