Terrorcselekménnyel vádolt férfira csapott le a TEK

A terrorcselekmények miatt keresett bűnöző tagja volt annak a 2007-ben életre hívott nemzeti radikális mozgalomnak, amihez számos erőszakos bűncselekmény köthető. A hónapok óta körözött 41 éves férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai fogták el a TEK segítségével.

A Fővárosi Törvényszék idén márciusban hozta meg ítéletét terrorcselekmény elkövetése miatt egy férfival szemben. A 41 éves magyar-román kettős állampolgár tagja volt annak a Hunnia névre hallgató szervezetnek, amit egy társa alapított. Hozzájuk köthető számos 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény – számolt be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon.

A törvényszék a férfit nem jogerősen 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte idén márciusban. A vádlott a bíróságon már meg sem jelent, elrejtőzött, és a hatóságok számára elérhetetlenné vált.

Éppen egy birkalegelőn dolgozott, mikor lecsaptak rá

Miután a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, és az általa elkövetett bűncselekmények különösen erőszakos volta miatt a férfi elfogásához kiemelkedően jelentős társadalmi érdek fűződött, a felkutatását átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya.

A KR NNI célkörözési nyomozóinak kedden sikerült lokalizálni a férfi tartózkodási helyét, majd tekintettel bűnlajstromára, illetve arra, hogy 2017-ben már egyszer sikerült megszöknie a rendőrök elől, elfogásához segítségül hívták a Terrorelhárítási Központot (TEK).

A férfi mit sem sejtve arról, hogy a rendőrök beazonosították tartózkodási helyét, egy Nógrád megyei kistelepülés birkalegelőjén napszámban dolgozott, amikor a rendőrök rajta ütöttek. Megtalálták a közelben autóját is, amit rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el. Miután a TEK műveleti egysége elfogta, a helyi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.     

        

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/08/04/tek-terrorcselekmeny-fovarosi-torvenyszek-keszenleti-rendorseg-buncselekmeny/