Találkoztak Kulcsár Edina és G.w.M. gyermekei

Az előző házasságából mindkét celebnek két gyermeke van. Kulcsár Edina nemrég azt mondta, hogy ezt a tényt a szerelmük mellett sem hagyhatják figyelmen kívül. A páros ezért most úgy döntött, hogy megpróbálják összeszoktatni a gyermekeiket is.

A volt szépségkirálynő azt mondta: az első találkozó jól sikerült, de lassan haladnak, illetve „nem volt teljes a létszám”, vagyis nem mind a négy gyermek találkozott egyszerre.

A tapasztaltak alapján azt gondoljuk, könnyen fog menni ez is – fogalmazott Kulcsár Edina, aki bízik benne, hogy a kicsik majd összebarátkoznak. A modell azt is elmondta, hogy egy-két hétre előre próbálják megszervezni a közös programjaikat azért, hogy mindig legyen, aki vigyázzon a gyerekekre.

Amikor a gyerekek az apukájukkal vannak, én azokon a napokon megyek csak Márkhoz – mondta a Blikknek.

A két celeb válásával kapcsolatban már korábban is előkerültek a gyermekek. A modell például sérelmezte, hogy volt párja, Szabó András „Csuti” túl sok képet tesz ki a gyermekekről az Instagramra, amivel azt a képet sugallja, mintha mindig csak ő felügyelné őket. Mindeközben a rapper exe amiatt panaszkodott, hogy a férfi tavaly karácsony előtt magára hagyta őt a közös gyermekeikkel egy másik nőért, és emiatt nehéz anyagi helyzetbe is kerültek.

A minap egyébként Puzsér Róbert írt cikket az Indexen arról, hogy Kulcsár Edina egy másik megnyilvánulásával miként közvetítette akaratlanul is azt az üzenetet, hogy a nőket nem illeti meg egyenlő bánásmód a társadalomban.

Forrás: https://index.hu/fomo/2022/02/20/kulcsar-edina-gwm-sztarpar-celeb-gyerekek/