Szoboszlaiék simán nyertek, elődöntőbe jutott az RB Leipzig

Napra pontosan egy hete 1–1-gyel zárult Lipcsében az RB Leipzig–Atalanta találkozó. Akkor Szoboszlai Dominikot a 73. percben küldte a pályára Domenico Tedesco, ám Szoboszlai egy kapufáig jutott, nem tudta eldönteni a találkozót.

A visszavágón a lipcseiek kezdőjében a szokásos módon csak két honfitársunk, Gulácsi Péter és Willi Orbán kapott helyet, Szoboszlai kispadról várta a bevetést.

A mérkőzés első percében Hans Hateboer egyből egy távoli lövéssel kezdett, ám a labda elakadt a lipcsei védelemben. Az első tíz percben az Atalanta valósággal letámadta az RB Leipzig csapatát, Gulácsinak a hatodik percben Davide Zappacosta lövését kellett hárítania. A lipcseiek első helyzetéig egészen a 9. percig kellett várni, amikor André Silva a tizenhatosról bombázott kapura, de a lövése elakadt a blokkban és szögletre pattant a labda. Az akció után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, mindkét csapatnak voltak apróbb momentumai.

A 18. percben azonban Konrad Laimert sikerült kiugratnia a lipcsei védelemnek.

Az osztrák középpályás pedig egy félpályás sprint után az ötös sarkáról középre passzolt, ahol Christopher Nkunku érkezett, és a bal kapufa közbenjárásával gólra váltotta az akciót.

Az 0–1-es (összesítve 1–2-es) állás után a hátrányban levő hazaiak megint rákapcsoltak, az Atalanta támadásaiból pedig a lipcseiek próbáltak kontrázni, ám ezekből nem született veszélyes helyzet. A félidő második fele különösebb helyzet nélkül zajlott le, mindkét csapatnak voltak ígéretes támadásai, ám a lövések vagy gyengék és vagy pontatlanok voltak.

A második félidő elején az 50. percben pazar szögben, nagyjából 17 méterről jutott szabadrúgáshoz az Atalanta. Ruszlan Milanovszkij lövése megakadt a sorfalban, ám gyanús volt, hogy Dani Olmo kezét érhette a labda, mivel a sorfal a tizenhatoson belül állt, a hazaiak büntetőt reklamáltak. A rövid videózás után azonban eloszlatta a kételyeket, nem volt kezezés.

A 60. perc környékén őrült zsugázásba kezdett a játékvezető, nagyjából négy perc alatt négy sárga lapot osztott ki, ebből három a hazaiak-, egy pedig Willi Orbán neve mellé került. Pár percre rá Szoboszlai Dominik is a pályára lépett, André Silvát váltotta.

A következő negyed órában a remekül működő lipcsei védelem minden támadást hatástalanított. Mindkét vezetőedző több cserét is végrehajtott abban a reményben, hogy sikerül változtatni a játék képén, de egészen a 86. percig nem sikerült egyik csapatnak sem nagy akciót vezetni.

A tizenegyest Nkunku óriási erővel a kapu jobb oldalába vágta (0–2). Hiába vetődött jó irányba Musso, esélye sem volt védeni.

A 86. percben a hazaiak kapusa kézzel buktatta fel a ziccerhelyzetben érkező Nkunkut, a játékvezető azonnal büntetőt ítélt.

Hét perc ráadást ítélt a bíró, a hosszabbításban öt sárga lap került kiosztásra, ebből három a lipcseiek oldalára került.

Összességében sima mérkőzésen idegenben 2–0-ra győzött az RB Leipzig, összesítésben tehát 3–1-gyel jutott tovább az elődöntőbe, ahol a Braga vagy a Glasgow Rangers lesz az ellenfele. Gulácsinak nem volt sok dolga a meccs folyamán, mindössze három kaput eltaláló lövése volt az Atalantának. Kártyázásból viszont nem volt hiány, 11 sárga lapot osztott ki a játékvezető, hatot a hazaiak, ötöt a vendégek javára.

Forrás: https://index.hu/sport/futball/2022/04/14/europa-liga-negyeddonto-atalanta-rb-leipzig-willi-orban-gulacsi-peter-szoboszlai-dominik/