Szlávik János szerint eddig tart még a járvány

Lehet abban bízni, hogy egyesek szerint ebben az évben vagy jövőre vége a koronavírus-járványnak. Nagyon sok ország feloldja a korlátozásokat, mert azt látja, hogy ez a járvány már nem olyan súlyos, mint a korábbi változat – jelentette ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Kiemelte: a WHO aggódik az új variánsok megjelenése miatt, mert a világ azon részein, ahol nem értek el egy bizonyos szintű védettséget, megjelenhetnek újabb és újabb variánsok, de az oltás mindegyik ellen nyújt valamilyen szintű védettséget.

Szlávik János elmondta, hogy a kórházban lévők, az intenzív osztályokon ápoltak és a halálos áldozatok száma lassabban követi a járvány csúcsát, ami a múlt héten volt. Ha valaki kórházba kerül, akkor valószínűleg több hétig kórházi ellátásra szorul. Az egészségügyön még továbbra is marad a nyomás – tette hozzá.

Nincs értelme nézni, hány oltott van a kórházakban

Úgy látja, a fiatalok jobban vészelik át a betegséget, az idősek nagyon sokan vannak. Nincs értelme szerinte nézni, hány oltott vagy oltatlan van a halottak között. Ezt azzal magyarázta, hogy ha valakiről kiderül, hogy vírushordozó, akkor automatikusan a járványügyi osztályra kerül, még akkor is, ha nem a koronavírus okozza a panaszait.

Néhány százaléka a bent fekvőknek a klasszikus koronavírus okozta tüdőgyulladással küszködik. Az intenzív osztályon sokkal jobban lejön a járványnak ez a része, ugyanis ott döntő többséggel oltatlanok fekszenek – fogalmazott a szakember.

Jó szó a lopakodó

Az omikron-variánssal kapcsolatban elmondta, hogy az is tud súlyos fertőzést okozni, ha valaki oltatlan, de a három oltással elkerülhető a súlyos megbetegedés. Magyarországon jelenleg a megbetegedések több mint 90 százaléka omikron. Szlávik János az úgynevezett „lopakodó omikronról” is beszélt.

Ez a lopakodó ez egy jó szó, de hát ő nem lopakodó, hanem elég nehéz elkülöníteni a két omikron-alváltozatot, innen jött az a szó, hogy lopakodó, ami így egy háborús válság idején elég rosszul hangzik, de nem kell tőle félni

– magyarázta. Hozzátette: a deltának több száz ilyen alvariánsa volt, mégsem beszéltünk róla. Szlávik János a Tv2 reggeli műsorában kiemelte, hogy soha nem késő felvenni a koronavírus elleni oltást. Szerinte ez akkor is nagyon fontos, ha stagnál a járvány, mert bármikor jöhet egy újabb járványhullám.

(Borítókép: Szlávik János 2020. február 4-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/14/szlavik-janos-koronavirus-jarvany-covid-19-megbetegedesek-otodik-hullam-oltas/