Szeretne ön is Madonna erkélyéről énekelni? Most megteheti!

Bár elvileg a száz évvel ezelőtt átadott házakat kellene idén bemutatnia a „Budapest100” nevű programsorozatnak, a szervezők egy kicsit előrerohantak az időben. A lokálpatrióták és az önkéntesek több, mint negyven ingatlanba szerveztek most hétvégén bejutási lehetőséget. Ezek az építmények 1921-1930 és 1945-1957 között épültek.

A Kortárs Építészeti Központ segítségével immár tizenegyedik alkalommal megszervezett kulturális-urbanisztikai happening témája az újratervezés. Olyan izgalmas helyszínekbe kalauzolják a látogatókat, mint

a Horthy-korszak első felhőkarcolójaként ismert Fiumei úti Országos Társadalombiztosítási Intézet,

amelynek tulipános pártázattal díszített 73 méter magas bauxitbetonból készült tornyát biztonsági megfontolások alapján 1969-ben lebontottak. Az ékétől megfosztott Komor Marcell, Jakab Dezső, Soós Aladár és Komor János tervezte épület azért így is sok érdekességet tartogat, amit a helyszínen idegenvezetők tolmácsolnak majd.

Szintén érdekes utazás vár azokra, akik a józsefvárosi Magdolna utcában található Vasas Szakszervezet székházát keresik fel. Lenyűgöző art deco dísztermében tartották a híres vasas matinékat, melyeken többek között Gobbi Hilda és Major Tamás is fellépett. A hely sötét titkokat is rejt, hiszen 1944-ben a márványoszlopokba rejtették el a kommunisták a beszolgáltatás elől antifasiszta és munkásmozgalommal foglalkozó könyveiket. 

Malter mögé került Lenin, Marx, Engels és Sztálin összes kinyomtatott szószösszenete is. 1949 szeptemberében szintén ez az épület biztosította a Rajk-per főtárgyalásának helyszínét.

A székház népszerű forgatási helyszínként több filmben is feltűnik. Többek között ennek a „nyóckeres” épületnek az erkélyén énekelte el Madonna „Don’t Cry For Me Argentina” című dalát az „Evita” című filmben, de szintén ezek a falak adták a díszletet Mundruczó Kornél „Fehér isten” és Bergendy Péter „Trezor” című filmjeiknek is.

Izgalmasnak ígérkezik az építtetője után mindenki által csak Rákosi-udvarként ismert száztíz lakásos bérház is amely az egykori „Csikágó” munkásnegyed közepén áll. Az 1929-ben átadott lakótömbben orvosok, gyárvezetők, tisztviselők és színészek éltek. Többek között itt hajtotta le álomra a fejét Fekete József, a ház aljában működő Bethlen téri Színház igazgatója, Herczeg Jenő színész és dr. Raitsits Emil főiskolai tanár, az Állatkert egzotikus állatainak háziorvosa, a kisállatgyógyászat megteremtője. Az épület földszintjén működött az előbb említett Bethlen-téri Színpad, amely később Hollywood Filmszalon néven moziként is funkcionált. Most ismét teátrum működik a Nádor Lajos iparművész alkotta nézőtéri kristálycsillár alatt.

A jellegzetes épület felbukkan Móricz Zsigmond „Jobb mint otthon” című regényében, Zalka Miklós „Fekete karácsony” írásában, illetve Békés Pál „Csikágó” című gangkarcolatában is. Szalkai Sándor rendezésében 1984-ben itt forgatták Avar István és Moór Marianna főszereplésével az „Elcserélt szerelem” című vígjátékot is. A filmben többször feltűnik az órásbódé is, ahol azóta is rendületlenül javítják a lakók óráit. 

A szeptember 11-től 12-ig tartó programsorozat keretén belül megnyíló épületek leírása és a konkrét rendezvények részletes leírása itt szemlézhető. A rendezvény Android és iOS applikációval is rendelkezik, ami megkönnyíti a hétvégi néznivalók útvonalának összeállítását. Kalandra fel!

Forrás: https://index.hu/kultur/jardasziget/2021/09/11/szeretne-on-is-madonna-erkelyerol-enekelni-most-megteheti-/