Szép volt, Balázs! Kapuzárás előtt újabb klasszist villantott a magyar öttusasport

Szép Balázs nem számított dobogós helyezésre azok után, hogy az alexandriai öttusa világbajnokság selejtezőjéből  12. helyezettként került a 18-as döntőbe, ezért is lehet süvegelendő bravúrnak nevezni a tavaly szeptemberben az UTE kötelekébe került 22 esztendős sportoló mostani teljesítményét. Hab a tortán, vagy inkább figyelemreméltó ráadás, hogy Balázs Demeter Bence és Bőhm Csaba jó társaságában a csapatok versengése után ezüstérmet is vehetett át, a mindössze 12 ponttal többet gyűjtő francia trió mögött.

Szép volt Balázs!

Négy évvel ezelőtt, amikor Balázs tizennyolc esztendősen, a „nagyok” között még kevésbé otthonosan mozogva bronzérmet nyert a Világkupa sorozat Los Angeles-i fordulójában, elárulta, hogy miért lett öttusázó, amit most csak megerősíteni tudott.

Örökmozgó, amolyan hiperaktív kissrác voltam, aki két percig nem tudott nyugton maradni. Éppen ezért tanácsolta a családunk egyik közeli ismerőse, hogy adjanak be öttusázónak, ott majd gondoskodnak arról, hogy a fölös energiáimat ne otthon vezessem le. Ez 15 vagy 16 éve történhetett, azóta tart az úgymond levezetés, aminek egyre több a kézzel fogható eredménye. A legértékesebb természetesen az a szereplés, amivel egy, a közepesnél alig jobb átlagteljesítménnyel, viszont hibátlannak nevezhető összpontosítással most a világbajnoki dobogóra is felállhatam” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak nem sokkal a hazaérkezése után Szép Balázs, aki 17 évesen nyert először junior magyar bajnokságot, nála egy vagy két évvel idősebb és tapasztaltabb vetélytársait is megelőzve.

Két jól sikerült hazai, és egy külföldi edzőtáborban elvégzett szépen felépített munka alapozta meg Balázs idei versenyidényét, teendő azonban még bőven akad, mert maga is úgy érzi, hogy a vívásban és a futásban is jobb teljesítményre van szüksége. Eleinte tartott a 90 percbe „préselt” öttusától, de aztán ebbe is belejött, miközben a lovaglása is egyre inkább magabiztossá vált.

Szép Balázs MÖSZ fotó

Mi az: kicsi, szürke és nagyot ugrik?

Amikor idén márciusban, a Világkupa-versenysorozat első állomásán Kairóban szerepeltem, kifogtam egy olyan hátast, ami a négyes akadály előtt leblokkolt, megmakacsolta magát és az Istennek se akart ugrani. Most Alexandriában talán ezért tartottam attól, hogy ismét baj lesz, mert a nekem jutott szürke paci feltűnően kicsinek tűnt. Alig nagyobbnak, mint egy jól megtermett életmentő bernáthegyi. Kellemesen csalódtam, mert úgy vitt, ahogy akartam, engedelmesen és segítően. Sajnos nem tudok a lovaglásról úgy beszélni, hogy a vég ne jutna az eszembe, de próbálok a lehető legkevesebbet azzal foglalkozni, hogy a 2024-es olimpiai után már egy merőben más versenyszám váltja a lovaglást. Gyorsan hozzáteszem, hogy a magam esetleges párizsi szereplésével kapcsolatos álmaimról sem szívesen beszélnék, mert olyan távolra még nem tekintek. Most az a legfontosabb a számomra, hogy újdonsült világbajnoki bronzérmeshez méltó teljesítménnyel bizonyítsak a szeptemberi Európa-bajnokságon is, amelynek Székesfehérvár ad otthont” – mondta befejezésül Szép Balázs, aki amolyan versenyelőnynek tartja, hogy klubbélije, az újdonsült világbajnoki ezüstérmes Gulyás Michelle az egyik edzőtársa, akivel gyakran futnak, vívnak és úsznak együtt, amiből mindkettőjüknek csak előnye származhat.

Forrás: https://index.hu/sport/2022/07/31/szep-volt-balazs-kapuzaras-elott-ujabb-klasszist-villantott-a-magyar-ottusasport/