Széchenyi fürdő: nem a termálvíz miatt pusztultak el a Városligeti-tó halai

A Városligeti-tóban a hét közepén pusztult ki az összes hal. Először az a gyanú merült fel ezzel összefüggésben, hogy a vízbe valamilyen méreganyag kerülhetett. Később viszont ez a feltételezés valószínűtlenebbé vált, mivel a tóban lévő kacsáknak, teknősöknek és rákoknak a halakkal ellentétben semmi bajuk nem esett.

Szombaton aztán az Indexnek a tavak halállományát kezelő vállalat igazgatója már azt nyilatkozta, hogy a mérgezést kizártnak tartja. Ehelyett azt vetette fel, hogy a Széchenyi Gyógyfürdőből érkező termálvízben lévő biológiai szennyeződések, illetve a magas fertőtlenítőtartalom okozhatta a halak pusztulását.

Azt tudni kell, hogy a tavat a Széchenyi fürdő elhasznált termálvize táplálja, ha túlklórozzák a medencéket, arra a kopoltyúsok érzékenyen reagálnak, bizonyos mennyiség felett a tömeges kipusztulásukat is okozhatja, hisz az oxigénfelvételük közvetlenül a vízből történik. Ezzel szemben a vadkacsa már a lábán érzi, hogy csípi a víz, és azonnal elhagyja a területet

mondta megkeresésünkre Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. arról tájékoztatta az Indexet:

Az üzemeltetés a belső utasítások szerint és a jogszabályok alapján zajlott. A tárgyi eseményt megelőzően a töltő-ürítő medencéket március 25-én és április 4-én bakterológiai vizsgálatnak vetették alá, amiről jegyzőkönyv készült, eszerint a használt víz ürítését illető jogszabályoknak megfelelő eredményeket kaptak.

A víz minőségéről akkor nem volt információjuk, de jelezték, hogy az eset után a kémiai vizsgálatokat ők is elvégezték, és az eredmények hivatalos kiértékelésig nem áll módjukban további nyilatkozatot kiadni.

Megvannak az előzetes eredmények

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vasárnap közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben azt írják: az eddigi vizsgálati eredmények alapján nem a Széchenyi-fürdőből kiáramló víz okozta a halak pusztulását.

Emlékeztettek: április 6-án, szerdán 10 óra 50 perckor szereztek tudomást a Városliget Zrt.-től, mi történt a Városligeti-tónál, és akkor haladéktalanul a közcsatornákba terelték a Széchenyi fürdőből a tó felé áramló vizet. Ebben az időszakban a fürdőben nem történt üzemzavar, a vonatkozó jogszabályok és belső utasítások szerint üzemeltették a létesítményt – tették hozzá.

Kifejtették továbbá, hogy a kommunális szennyvizet minden esetben egy külön bekötésen keresztül vezetik közvetlenül a közcsatorna-hálózatba, míg a Városligeti-tó felé a használt medencevizet vezetik el „a megszokott gyakorlat szerint”. Ez biztosítja, hogy a használt medencevíz soha ne keveredjen a kommunális szennyvízzel – hangsúlyozták.

Közölték azt is, hogy egy  külső, akkreditált laboratórium mintát vett a helyszínen, valamint a BGYH saját akkreditált laboratóriuma is vizsgálatot végzett. Több ponton, a kibocsátási helynél lévő kormányzóaknából, a Városligeti-tó befolyónál és a Robinson étteremnél is mintát vettek.

A külső, akkreditált labor előzetes vizsgálati eredményei szerint a hatóság által megállapított határérték feletti kibocsátás nem történt, szennyezett víz a Széchenyi fürdőből nem került a tóba. Ezt az eredményt erősítette meg a BGYH saját laboratóriumának előzetes vizsgálati eredménye, illetve a bakteriológiai vizsgálatok is  ezt támasztják alá.

A BGYH közölte, hogy a végleges laboratóriumi eredmények megérkezéséig, ami jövő hét közepén várható, további nyilatkozatot nem tesz az ügyben. A társaság vezetése ugyanakkor jelezte, hogy minden segítséget megad a halpusztulás kivizsgálásához és messzemenően együttműködik a kijelölt szervek, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi hatóság osztályának és a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatala élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztályának szakembereivel az ügyben.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/10/varosligeti-halpusztulas-laborvizsgalat-szechenyi-furdo-termalviz/