Szabó Rebeka indul Gér Mihály helyett a monori választókerületben

Az Egységben Magyarországért pártelnöki értekezlete egyhangúlag támogatta Szabó Rebeka indulását a Pest megyei 10-es választókerület jelöltjeként az április 3-i országgyűlési választáson. Az ökológusvégzettségű Szabó Rebeka alapító tagja a Párbeszédnek.

A Párbeszéd szerdai közleményében részletesen beszámolt Szabó Rebeka eddigi tevékenységeiről:

  • 2010 és 2014 között országgyűlési képviselőként meghatározó tagja volt a parlamentnek;
  • ellenzéki képviselőként egyik legfontosabb tevékenysége az állami földbérletpályázatok körüli visszaélések felderítése és számonkérése volt;
  • nyolc éve Zugló alpolgármestere;
  • 2020 szeptemberétől Karácsony Gergely főpolgármester állatvédelmi témákban illetékes megbízottjaként is tevékenykedik.

Szabó Rebeka elmondta: egyetlen másodpercig sem volt kérdés számára, hogy vállalja a feladatot. Szerinte

az ország érdeke, hogy leváltsuk az aljas, korrupt Orbán-rezsimet, és ha ehhez az kell, hogy a Pest megyei 10-es választókerületben nézzek szembe a hatalom emberével, akkor ezt fogom tenni.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje elmondta: örül neki, hogy Szabó Rebeka egyéni jelöltként is harcba száll az Egységben Magyarországért színeiben. Ez a hiteles és fenntartható zöldpolitika megerősítését jelenti – fogalmazott.

A zöldpolitikus a jelöltségtől hétfőn visszalépett Gér Mihályt váltja a monori központú választókerületben. Az előző jelölt a napokban keveredett botrányba, miután kiderült, hogy hat évvel korábban elgázolt az Andrássy úton egy fiatalt párt, és erről elfogadhatatlan stílusban osztott meg bejegyzést egy zárt Facebook-csoportban. Szavaiért Gér Mihály bocsánatot kért, de elismerte, hogy kampányának folytatása súlyos terhet róna rá, pártjára és az ellenzéki összefogásra is, ezért visszalépett a jelöltségtől.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/16/szabo-rebeka-monor-parbeszed-egysegben-magyarorszagert-valasztas-ellenzek-ger-mihaly/