Schäfer András: Nem úgy mutatkoztam be, hogy én fejeltem gólt nektek Münchenben

Nagyjából egy hónappal ezelőtt igazolt az Union Berlin csapatához. Milyenek az első benyomások a Bundesligában?

Nagyon boldog vagyok, tökéletes helyre kerültem. Egyelőre még a tanuló fázisnál tartok, egy futballista életében nagy lépés, amikor egy topligába igazol, nagyjából olyan, mint amikor a gimnáziumból egyetemre megy valaki. Nagyszerű emberek és profi stáb vesz körül, minden adott, hogy fejlődjek a pályán és azon kívül egyaránt.

A váltás előtt kikérte a szövetségi kapitány, Marco Rossi vagy a szintén a német élvonalban futballozó válogatottbeli csapattársak véleményét?

Korábban előfordult, hogy egyedül hoztam meg egy döntést a karrieremben, és nem sült el túl jól, így most akit csak tudtam, megkérdeztem a témában. 

Marco Rossi és a Bundesliga magyarjai is köztük voltak, és szerencsére egyöntetűen azt mondták, megértem a feladatra, és a lehető legjobb dolog, ha Németországba igazolok.

Ez is megkönnyítette a helyzetemet.

Múlt vasárnap a Dortmund ellen megvolt a bemutatkozás is, és bár a Borussia váratlanul simán nyert a fővárosban, gondolom, örök emlék marad a mérkőzés.

Természetesen igen, bár a 3–0-s vereségünket túlzónak éreztem, nem volt ekkora különbség a csapatok között. Nem kidolgozott helyzetekből, hanem védelmi hibákból kaptuk a gólokat, a támadóharmadban pedig nem voltunk elég pontosak. Visszanéztük a meccset, 30-szor jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig, ez nagyon nagy szám, főleg egy Dortmund-szintű riválissal szemben, mégsem találtunk be. Precízebben kell játszanunk a jövőben, akkor a topcsapatok ellen is képesek lehetünk a bravúrra. Ami a debütálást illeti, egy álmom vált valóra, az a szeretet és elismerés, amit pedig a lefújás után kaptam, tényleg örök emlék marad.

A Szoboszlai Dominik által felhánytorgatott sárga lap ellenére is?

Igen, ezt megkaptam tőle a közösségi médiában, de azt válaszoltam neki, hogy valahogy fel kellett kerülnöm az eredményjelzőre (nevet). Egyébként nem szoktam ideges lenni, ha sárgát kapok, maximum akkor, ha elveszítem a kontrollt, és esetleg reklamálás miatt figyelmeztet a játékvezető, de szerencsére ez nagyon ritkán fordul elő.

Jelenleg a hetedik az Union a tabellán, de ugyanúgy 34 pontja van, mint a negyedik, már BL-indulást érő pozícióban álló RB Leipzignek. Szóba került már az öltözőben a Bajnokok Ligája?

Ha szóba is kerül, az edzőnk, Urs Fischer azonnal lehurrog minket. De nem is szabad még ilyesmire gondolnunk, az elsődleges cél a 40 pont, azzal vélhetően megvan a biztos bennmaradás. Utána persze lehet nagyobbakat álmodni, például az európai kupaszereplésről, de lépcsőfokról lépcsőfokra kell haladni, nem rögtön nagyot ugrani, mert akkor könnyen eleshet az ember. Tetszik ez a hozzáállás, engem is ez jellemez.

Mennyire ment könnyen a beilleszkedés? Hamar befogadták az új csapattársak?

Igen, bár ezzel szerencsére sehol nem volt problémám. 

Rendkívül segítőkész mindenki, az új játékosokkal pedig pláne, és mivel én is elég nyitott vagyok, gyorsan ment az akklimatizáció.

Az Európa-bajnokságon a németeknek fejelt gólját még nem kérték számon?

Szóba került már, de nem akartam azzal indítani, hogy „Sziasztok, Andris vagyok, én fejeltem gólt nektek Münchenben!”. Gratuláltak egyébként a válogatott Eb-szerepléséhez, jó véleménnyel vannak a magyar csapatról.

Éppen a részben hazai rendezésű kontinenstornán robbant be a köztudatba, remek teljesítményével mindenki megismerte a nevét. Hogyan tudta kezelni a hirtelen jött népszerűséget?

Nem igazán foglalkoztam vele, próbáltam ugyanaz a srác maradni, aki voltam.

Ennél fontosabb volt számomra, hogy bebizonyítsam, az Európa-bajnokság nemcsak egy fellángolás volt, hanem utána is képes vagyok ugyanazon a szinten futballozni.

Úgy érzem, ez sikerült, a klubváltásom is ezt bizonyítja, és erre nagyon büszke vagyok, mert bár természetesen a körülöttem lévő embereken is múlt, leginkább én kellettem hozzá. De természetesen továbbra is minden meccsen újra és újra bizonyítani szeretnék.

Ha már az Eb-ről beszélünk: készült egy ikonikus kép önről és Marco Rossiról, ahogy a szövetségi kapitány a kiesés után vigasztalni próbálja. Még mindig fájó emlék a torna?

Az idő azért megszépítette, de ha belegondolunk, hogy mindössze hat perc választott el minket a győzelemtől Németországban, és nüanszokon múlt, hogy továbbjussunk a halálcsoportból, az egy kicsit továbbra is idegesítő. De ha szóba kerül a torna, akkor most már a szép emlékek jönnek elő, a telt házas Puskás Aréna, és hogy alaposan megnehezítettük a nálunk jóval magasabban jegyzett topválogatottak dolgát.

Az eufória után a vb-selejtezők, főleg az albánok elleni két mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan azt mindenki várta. Mi kell ahhoz, hogy 1986 után újra világbajnokságon szerepeljen a nemzeti együttes?

Leginkább az, hogy Európa legjobb 13 csapata közé tartozzunk. Jelenleg nem tartunk még ott, és ez nem negatívum, ez a realitás. Nyilván mindannyian nagyon szerettünk volna legalább a pótselejtezős helyekre odaérni, de sajnos az albánok elleni párharcban megpecsételtük a saját sorsunkat. A szép búcsú legalább összejött, a Wembley-ben elért döntetlen és a Varsóban aratott győzelem bravúros eredmény volt, még ha önmagában semmit sem ért. A cél az, hogy a következő Eb-re megint kijussunk, valamint hogy helytálljunk a Nemzetek Ligája A divíziójában is.

Szép feladatnak ígérkezik, tekintve, hogy Anglia, Németország és Olaszország lesz az ellenfél.

Nem szeretem az esélylatolgatásokat, ráadásul ezek a csapatok a világelit tagjai, így felesleges is lenne jóslatokba vagy ígéretekbe bocsátkozni. Az viszont biztos, hogy az ilyen meccsekért érdemes futballozni, ezeket lehet majd az unokáknak is mesélni. Jó lenne persze úgy anekdotázni, hogy pontot, pontokat szereztünk, annak ellenére, hogy egyik meccsen sem mi voltunk az esélyesek. Egyik összecsapásra sem futunk majd ki feltartott kézzel, tisztában vagyunk a képességeinkkel, és ha alázatosan, szerényen, a taktikát maximálisan betartva játszunk majd, akkor előfordulhatnak olyan meglepetések, mint az Európa-bajnokságon. Ugyanakkor fontos, hogy mindenki tisztában legyen vele, a realitás nem ez.

Térjünk vissza a klubfutballhoz: arról már korábban is beszélt, hogy ha eligazol a DAC-ból, mindenképpen topligában szeretné kipróbálni magát. A német labdarúgás áll önhöz a legközelebb?

Egyelőre nem tudom még, azzal viszont, hogy már van egy élvonalbeli meccsem a Bundesligában, túlszárnyaltam az Olaszországban eltöltött éveket, hiszen sem a Genoa, sem a Chievo játékosaként nem mutatkozhattam be a Serie A-ban. Talán egy nap majd visszatérek, Németországot viszont most minden szempontból tökéletes választásnak gondolom. Elég csak azt megnézni, hogy a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában szereplő topcsapatok mennyi játékost igazolnak innen. Én is szeretném kihozni magamból a maximumot, ehhez pedig az Union Berlinnél minden lehetőség adott számomra.

Másfél évet futballozott Dunaszerdahelyen, milyen érzésekkel távozott a felvidéki alakulattól?

Rengeteg szép pillanatot éltem meg a csapattal, úgy érzem, amit ki lehetett hozni, azt sikerült, nyertünk egy bronz- és egy ezüstérmet. Szerettem a DAC-ban játszani, a szurkolókkal és az egyesületen belül is mindenkivel megtaláltam a közös hangot. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak. Dunaszerdahelyen lettem válogatott, majd ott figyelt fel rám a Berlin is, mindig hálás leszek ezért.

Végül beszéljünk a közvetlenül önök előtt álló feladatról: szombaton a kiesés ellen harcoló Arminia Bielefeld otthonába látogatnak.

Kemény meccs vár ránk, de minden esélyünk megvan a győzelemre. Ha jobban koncentrálunk a kapu előtt, és hátul is elmaradnak azok a hibák, amik a Dortmund ellen a vesztünket okozták, akkor remélhetőleg három ponttal jövünk haza. És persze bízom benne, hogy én is szóhoz jutok majd.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

Forrás: https://index.hu/sport/futball/2022/02/19/magyar-foci-schafer-andras-interju-union-berlin-bundesliga-magyar-valogatott/