Sára Botond már főispán az önéletrajzában

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a főispán nevet viselik majd a jövőben kormánymegbízottak. Az Országgyűlés erről még a keddi ülésen szavazott, ahol a 2023-as költségvetésről is döntöttek a képviselők az Alaptörvény tizenegyedik módosítása mellett.

A napokban pedig frissítették is a kormanyhivatal.hu oldalát, és hivatalosan is átírták a kormánymegbízottak titulusát főispánra – írja a 444.

Sára Botond Attila, Budapest Főváros főispánja ezért már az önéletrajzát is aktualizálta. A szakmai tapasztalat és közéleti tevékenységéhez azt írták, 2020 januárja óta kormánymegbízottként, 2022 júliusa óta pedig főispánként vezeti Budapest Főváros Kormányhivatalát.

A lap szerint ezt még nem tette meg az összes főispán, Kovács Ernő, a Bács-Kiskun megyei főispán viszont annyit módosított a politikai életútját leíró rovatban, hogy titulusának megnevezése 2022. július 28. napjával főispánná módosult.

A tizenkilenc főispán közül egyébként tizennyolc férfi, mindössze egyetlen nő akad köztük, aki a tisztséget viseli, azt azonban egy ideig nem lehetett tudni, hogy mi lesz az ő pontos megszólítása. Majd Sifter Rózsa nem sokkal később elárulta, hogy őt is a főispán titulus illeti meg.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/08/05/foispan-kormanymegbizott-kormanyhivatal-oneletrajz/