Rémisztő, hogy senki nem tudja, pontosan mi a poszt-horror

Az, hogy saját agyszüleményeink valójában mennyire a sajátjaink, igazán akkor derülnek ki, amikor elszabadulnak az indulatok és ötleteink elrugaszkodnak a talajtól. Így járt Steve Rose, a The Guardian újságírója, aki filmes szakiként horrokritikákat írva ébredt rá, hogy egy gondolat hiába a miénk, azt olyan könnyen veszik el tőlünk, mint Freddy Krueger egy kisgyerektől a nyalókát (meg egyéb testrészeit). Felismerte, hogy számos modern horror szakított a kezdeti rendszerbesorolással, így új meghatározásként poszt-horrorként hívta azokat.

Ennek fogadtatása hihetetlenül vegyes volt. 

Az ötlet öt éve jelent meg, az új-generációs horror műfaj hajnalában. Rose nem igazán tudta, hogy hogyan írja le azokat a filmeket, amelyek ugyan eldobták a klasszikusok szigorú szabályrendszerét, mégis ugyanabból a földből táplálkoztak – így a posztmodern kifejezés mintájára megszületett a poszt-horror.

Ahogyan – a meglévő nyelvezet és tradíciók alkalmazása mellett – a posztmodern szakított a modern építészet szigorú szabályaival és új megközelítéseket keresett, úgy a filmezésben a poszt-horror borzongat, mégis úgy játszik a közönséggel, ahogyan a korábbi filmek nem. Ilyen alkotás például az It Comes at Night , A Ghost Story , vagy a The Witch.

Az első visszajelzések igazán mókásak voltak, hiszen Rose olyan rajongói leveleket kapott, amelyek mérhetetlen inkompetenciával próbálták megbélyegezni, miszerint „ez is csak horror”, vagy „elitista sznobság”, és az ilyen megítélések:

te valószínűleg képtelen vagy mérlegelni ennek a témának a súlyát, hisz közel sem néztél meg annyi horror filmet, mint én.

Rose-t a szakma sem kímélte. Egy online cikkben úgy támadták, hogy „Rose szimplán annyit üzen írásával, hogy »nem szeretem a horrort, de ez jó, szóval biztos valami más«”, hozzátéve, hogy „kulturális kapuőrként tetszelegni … egy tartósan gazdag és népszerű műfajt becsmérelni, miközben figyelmen kívül hagyni az árnyalatok fontosságát nem csupán kulturális nemtörődömség, hanem hanyag újságírás.”

Fordulat, amikor nem számítunk rá

Rose újságíróként megszokta a negatív visszajelzéseket, de a World of Warcraft filmet lesújtó kritikája óta nem kapott annyi savat, mint emiatt az írása miatt. Nem akart nagy felfedezéseket tenni, hiszen életét a filmeknek szentelte, így tudta, mennyire apró is ő egy ekkora kulturális térben; szimplán meg akarta fogalmazni a látható különbözőségeket, majd kivárt, hogy az emberek nyitottak-e rá, vagy sem.

Az első jelek nem voltak túlságosan biztatóak. Vagy mégis? A történet  szépségére csak ezután derült fény: egy maroknyi fiatal meglátta az új kifejezés mögött megbúvó lehetőségeket. Rose-t egyetemi hallgatók kezdték bombázni azzal, hogy fogalmazzon meg egy pontos stílusdefiníciót a poszt-horrorról.

Rose ezzel egészen addig nem törődött, mígnem szembe nem találta magát egy David Church nevű egyetemi hallgató munkájával,

Post Horror: Art, Genre and Cultural Elevation néven.

Church az írásában egy lapon említi a Rose által megnevezett stílust a smart horror és elevated horror kifejezésekkel, és úgy nyilatkozik róla, hogy „egy újabb félresikerült kísérlet a mostani filmgyártás megnevezésére”, majd ad egy saját definíciót a Rose által kitalált műfaji ágnak.

Gyakorlatilag azt mondják, hogy rosszul használom a saját definícióm.

– írja Rose az egészről egy The Guardian-cikkben.

Persze az újságíró sosem adott pontos leírást a poszt-horror műfajára, így nem is igazán hibáztathatja az egyetemistát, csupán jelenség szürreális számára.

Az új stílus mezsgyéjén még kisebb filmfesztiválok is születtek, ahol egy londoni mozi „Post-Horror Summer Nights” címen többet is levetített a Rose által említett alkotások közül.

Részlet az It Comes at Night című filmből

Részlet az It Comes at Night című filmből

Fotó: IMDB

Minden kicsiben kezdődik

Az egész poszt-horror sztori amúgy 2017-ben indult, amikor Steve Rose meginterjúvolta Trey Edward Shults rendezőt, az It Comes at Night alkotóját. A filmet több ezer moziban vetítették, mégis lesújtó szakmai kritikákat kapott. Amikor Rose erről kérdezte Shultsot, a rendező azt válaszolta, hogy „a maga nemében nem horror volt az, amit készíteni akart”. Elmesélte, hogy az apja nem sokkal korábban halt meg, és az ezzel kapcsolatos érzelmeit jelenítette meg a vásznon. „Egyszerűen valami személyeset akartam készíteni… a saját félelmeimet pakoltam bele. Ha ezek a félelmek egy horrorfilm formájában képesek megelevenedni, akkor igen, ez egy horrorfilm. De sosem tekintettem rá konvencionális horroralkotásként”. Ekkor dobta fel Rose, hogy ezek alapján

a cikkben poszt-horrornak nevezné a műfajt, és az ötlet nagyon tetszett Shultsnak.

Ezután kezdett Rose érdeklődni az ilyen típusú filmek iránt, gyűjtötte a hasonló műveket, amelyek középpontjában nem egy paranormális teremtmény és annak jelenléte áll, hanem a tiszta emberi félelem manifesztációja: az érzelem és a személy.

Ezek a történetek érzelemközpontúak, stílusukat tekintve természetfeletti történettel rendelkező horroralkotások, jump-scarek helyett a folyamatos nyomasztás elemeivel dolgoznak, építkezésük pedig szembe megy a klasszikusok vonulatával. Ebből kifolyólag a kritikusok ezeket az alkotásokat kezdetben a földbe döngölték, Rose munkája most mégis

teret ad a hasonló gondolkodású filmeseknek a kísérletezésre – egy új műfaj égisze alatt.

Az egyelőre senki – sem a fiatalok, akik kutatják a jelenséget, sem a körülményeket elsőként papírra vető Steve Rose – nem tudja pontosan meghatározni, hol húzódik a válaszvonal a tradicionális horror és a poszt-horror között.

Az például, hogy a Tűnj el! a Hang nélkül, vagy a Green Room a mérleg melyik serpenyőjébe kerülne a fentiek alapján, már komolyabb kérdés. Ám ha a táguló horror univerzuma – ahol már nemcsak a művészfilmek, hanem a bluckbuster mozik is belekóstolnak a határfeszegetésbe – így alakul a jövőben is, akkor mikor nyílna tökéletes alakalom egy kis stíluscizellálásra, ha nem most?

(Borítókép: Részlet a A Ghost Story című filmből. Fotó: IMDB)

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/08/09/poszt-horror-the-guardian-steve-rose-david-church-trey-edward-shults-tunj-el-hang-nelkul-it-comes-at-night/