Rasszizmussal, előítélettel vádolják a Mamikát, Háy János regényét

Üdvösnek is nevezhetnénk, ha egy irodalmi mű, egy regény körül értelmiségi, illetve társadalmi polémia kerekedik, hiszen ez minimum két dolgot jelent:

  • egyrészt, hogy az emberek olvasnak,
  • másrészt, hogy hat a mű.

Jelen esetben Háy János legutóbbi, az Európa Kiadónál megjelent regényének, a Mamikám körül alakult ki az irodalmi párbeszéd körein messze túlmutató vita. Regényéről Kalla Éva roma író azt mondta, roma ismerőseinek kifordult tőle a gyomra, Parászka Boróka erdélyi újságíró, véleményformáló pedig egyenest rasszizmussal vádolja.

Kalla Éva, akinek véleménycikkét a Józsefváros című önkormányzati lap közölte, írásában arról számol be, több cigány és nem cigány barátja mondta, nem tudta a könyvet végigolvasni, mert egyszerűen kifordult a gyomra, olyan tömény erkölcsi romlottságot sorakoztat fel az író benne. Ez is elég súlyos kinyilatkoztatás, de ha még nem lenne elég, utána egy véget nem érő vádlajstrom következik, mely a cselekményt, a szereplőket, mozgatórugóikat, jellemüket, és még az általuk beszélt nyelv hitelességét is kétségbe vonja.

Háy János könyvében a főszereplő névtelen, lehet bármelyikünk: te, én, ő, mert egyetlen jellemzője van: CIGÁNY! Nem olvasunk érzelmekről, jellemről, felelősségről, katarzisról, de mindent olvashatunk mocsokról, romlottságról, amit az író a nyomorban és szegénységben, kiszolgáltatottságban élőkről elképzel, gátlástalanul romákra vetítve az összes elfojtását.

− írja Kalla.

Majd hozzáteszi,

ha cigányokról van szó, büntetlenül ki lehet nyilvánítani, hogy náluk elkerülhetetlen a deviancia, a bűnözés és annak minden fajtája: gyermekbántalmazás, szexuális abúzus és pedofília, lopás, rablás, betörés, alkoholizmus, drog, emberkereskedés, prostitúció.

Kalla szerint minden mocsok, amit a cigányokra általánosságban kivetítenek az előítéletesen gondolkodók, ránk zúdul ebből a könyvből. És cigányok esetében persze nem maradhat ki a nevelőintézet, megjelenik a monológban a cigány nők túlfűtött szexualitásáról alkotott mítosz, és általában a cigányok állatias szexuális ösztöne.

Kalla továbbá számonkéri az érzelmek hiányát és pszichológiai szempontokat is előhoz, azt mondja, az ilyen bűnbakkereső előítélet-gyűjtemények mögött elfojtásokat kell keresnünk:

Amit a gyűlölködő nem mer megtenni, megcselekedteti bűnbakjaival, akiket felruház a tilalmas, ámde általa vágyott cselekedetekkel.

Ehhez társul Parászka Boróka erdélyi újságíró nemrégiben, szintén a Józsefvárosban megjelent írása, melyben hangot ad annak, hogy fehér középosztálybeli nőként is sértve érzi magát, és számos más vád mellett a legfontosabb kijelentése, hogy a Mamikám tankönyvi felsorolását hozza a cigányellenes közhelyeknek.

A cigányok nem dolgoznak. A cigányok hazudnak. A cigányok kiskorú lányokat rontanak meg. A cigányok erőszakosak… stb. Ezek a mondatok mélyen benne vannak a köznyelvben.

Majd felteszi a kérdést: A mai magyar fehér középosztály számára megkerülhetetlen a kérdés, kinek a rasszizmusa ez? A sajátja? A szélsőjobbé? A szélsőjobbé volt, de mára általánossá vált, átveszi – akarva, akaratlan – a fehér középosztály is? Vagy még csak a folyamat elején tartunk? Akárhogy is: benne élünk ebben a nyelvi mocsárban, amit a Mamikám is használ.

Parászka úgy gondolja, irodalmi szinten ez azt jelenti:

ha megalázó módon ábrázolsz (nyelvi hendikepekkel, sematizmusokkal) egy cigány lányt, és rajta keresztül a »cigányságot« (bármit is képzelünk a kollektív identitás mögé), megindul a megalázás és sematizmus dominója és nem ér véget, mindent maga alá temet. A jánkát magához fogadó magyar asszony ábrázolása is pont olyan sematikus, kiszámítható, megalapozatlan, mint a cigány gondozotté. (Azt, hogy etikátlan, nem is írom, mert gyorsan megkérdezik, mi köze az etikának az irodalmi ábrázoláshoz. Sok, nagyon sok, de ezt a kortárs magyar kultúrában kevesen értik, még kevesebben fogadják el.)

A Háy által alkotott, a szereplők szájába adott nyelvet Parászka is bírálja: „Amit a Mamikámban kapunk, az maga a nyelvi giccs, ami arról árulkodik, hogy mennyire távol van ez az irodalom a társadalom- és terepismerettől, de még az önmagának felállított irodalmi konstrukciós szabályoktól is. Ilyen az, amikor például »székelyül«, »góbéul«, »erdélyiül«, »svábosan« vagy éppen »zsidósan« ír megannyi dilettáns szerző. Ilyen az, amikor a »cigány«, a »góbé«, az »erdélyi« az etnikai, regionális, szociális identitások ürüggyé válnak, könnyen használhatónak hitt irodalmi nyersanyaggá. Ki ne ismerné ezt az abuzív írói gyakorlatot, amely a nyelven keresztül gyűr maga alá egy társadalmi vagy etnikai csoportot.”

A Kalla-féle vádra visszatérve, miszerint a roma szereplő érzelmeit nem ismerjük, csak sematikusan, romasága alapján ábrázolja őt Háy, a művet olvasva kijelenthetjük, hogy a szereplők belső monológjaikon keresztül mást se tesznek, mint érzelmi állapotokat fejeznek ki, ami pedig az elfojtásokat illeti, az a pszichológia tárgyköre, nem az irodalmi műé.

Folyamatosan érzelmekről van szó a regényben, minden megszólalás érzelem vezérelt, az elfojtásokat pedig nem igazán értem. Én nem tudok arról, hogy lennének elfojtásaim

– mondja a szerző az abszurdnak tűnő vádakra.

Kalla cikke, illetve az annak mentén kibontakozó polémia számos tágabb értelemben vizsgálandó, irodalomelméleti, művészetfilozófiai és befogadástörténeti kérdést is felvet.

  • Számonkérhető-e egy irodalmi művön a nyelvezete?
  • Várható-e egy irodalmi műtől a bármilyen társadalmi csoport, kisebbség iránti érzékenyítés?
  • Várható-e a fikciótól, hogy szociográfia legyen? (Kalla Móricz és Móra Ferenc műveivel, és szociográfiájával példálózik, miközben Háy regénye fikció, tehát nem szociográfia, nem is azzal a szándékkal íródott.
  • Vádolható-e azzal a szerző, egyáltalán számonkérhető-e, hogy milyen elfojtásai vannak, s hogy vannak-e egyáltalán?

Józan ész szerint az irodalmi műnek nincsenek ilyen feladatai, funkciói. Erre Háy János is azt mondja, nemcsak az ő regényének, de egyetlen műnek sincs, vagy nem kell hogy legyen semmiféle praktikus célja.

„Az irodalmi mű egyetlen feladata, célja az, hogy az adott emberi sorsot bemutassa, a világot megragadja.”

Ezzel együtt Háyt nagyon meglepte Kalla Éva reakciója, és nagyon rosszul esik neki, hogy akaratán kívül fájdalmat okozott másoknak. 

Mindenféle rasszizmus távol áll tőlem, mindig is távol állt. Ott éltem és nőttem föl, ahol a regény játszódik. Volt módom közelről látni, megismerni az ott élők nyelvét, sorsát. A Mamikám két ember története, egy idősödő falusi nőé és egy fiatal roma lányé, aki maga is anya. Mind a ketten érzelmi deficitben élnek. Ráadásul nagyon hasonlóan beszélnek, pedig egyikük, Mamikám nem cigány. Ez nem egy stilizált nyelv, épphogy egy visszavett nyelv ahhoz képest, mint ahogyan az ezen a vidéken élők beszélnek a valóságban. De ez nem a cigányok nyelve, inkább egyfajta tájnyelv, vagy még az sem, hiszen abba is beszüremkednek mindenféle elemek, leginkább vegyüléknyelvnek tudnám nevezni.

Háy azonban az igazi problémát nem is a regény körüli polémiában látja, hanem az abban is ábrázolt szegénységben, az egyre növekvő, generációkon átívelő és konzerválódó leszakadásban, szegregációban, s Bari Károly cigány költővel, pályatársával egybehangzóan azt vallja, az egyedüli megoldás az oktatásban van. Abba kellene iszonyatosan sok pénzt fektetni, mert az egyéni vagy sporadikus, alkalmi kezdeményezések nem számolják föl a problémát, amely immáron az elmúlt harminc évre vetítve az egész társadalom vétke. 

Mostanra pedig sajnos olyan területek is vannak, ahonnan már hírmondó se érkezik, hogy megtudhatnánk, milyen az ott élők sorsa.

Ha valaki azt gondolja, hogy a Mamikámban megragadott sorsok és sorsesemények nem valóságosak, az biztos, hogy nem tud semmit a mélyszegénységben élő emberekről, de még szociológiai alapgondolatokat sem ismer erről a rétegről, például hogy messze több a deviancia ott, mint más rétegeknél. 

Ha valakinek íróként ilyen sajátos tapasztalata van a világról, azt nemhogy szabad, de kötelező megírnia.

Épphogy akkor követ el íróilag hibát és akkor lelkiismeretlen, ha gyávaságból, lustaságból, a társadalmi illemrend miatt vagy bármi más okból ezt nem írja meg. Azt szeretném, ha a Mamikámat regényként olvasnák, az általa felvetett társadalmi gondot pedig nem a regény terében értelmeznék, hanem társadalmi gondként, amiben van egyéni és közösségi felelősségünk, s természetesen (és főleg) össztársadalmi is. Ahogyan a Gézagyerek egy dráma, bár felhívja egy társadalmi gondra a figyelmet, az autizmusra, ahogyan a Nehéz című drámám, a Gyerek című regényem irodalmi mű, bár felhívja a figyelmet egy társadalmi gondra, az alkoholizmusra, ahogyan a Völgyhíd című drámám és a hasonló címmel idén megjelenő regényem is irodalmi mű, de számos társadalmi problémára is figyelmeztet, például a virtuális világok veszélyeire.

Az elhangzott vádak kapcsán megkerestük a regényt kiadó Európa Kiadót, Kuczogi Szilvia kiadóvezető a következőket mondta el az Indexnek a polémiával, illetve a szerzőjüket ért vádakkal kapcsolatban.

Az Európa Könyvkiadó és annak munkatársai teljes mértékben elhatárolódnak a rasszizmustól és a kirekesztés minden megnyilvánulásától. Háy János Mamikám című regényét erős műnek tartjuk, amely koherensen ábrázol egy kemény világot. Szereplői az előítéletek fojtásában élnek. A regény erejét mutatja az is, hogy lehetőséget ad jelentős társadalmi vitákra.

Háy János pedig azt mondja:

A jó mű olyan, hogy megszakad tőle az ember szíve, akkor is ha olvasó vagy, akkor is, ha épp te írod, hiszen te vagy az első olvasója. Ha valamitől nem erednek el a könnyeim, tovább se küldöm, az érzelmileg el van hibázva.

(Borítókép: Háy János 2021. november 25-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/02/13/hay-janos-mamika-rasszizmus-romak-ciganykerdes/