Rablással gyanúsítják Rómeót, pedig csak felpróbált egy karórát

A rendőrség rablással gyanúsít egy 25 éves férfit, M. Rómeót. A gyanúsított azt állítja: nem eltulajdonította, hanem csak felpróbálta az órát.

Szeptember 2-án késő este a XVI. kerületi rendőrkapitányságon tett feljelentést egy 19 éves férfi. Azt állította, hogy egy ismeretlen tettes Gödön, pár órával korábban

Késsel megfenyegette és magával vitte a nagypapájától kapott karóráját.

Az illető elmondta, hogy a Duna-parton ült egy padon, amikor beszélgetésbe elegyedett három férfival és az egyiküknek megtetszett az órája. Azt követelte, hogy adja oda neki, de erre még nemet mondott. Ezután viszont már késsel fenyegette meg őt, aminek hatására végül az áldozat úgy döntött, hogy inkább odaadja az órát. 

A dunakeszi nyomozók kezdték meg az ügy felgöngyölítését és szép lassan az összegyűjtött információk alapján azonosítani tudták a gyanúsítottat. Szeptember 6-án indultak meg a Debrecen közelében lévő Újlétára  és hajnalban már megbilincselve utaztatták vissza a 25 éves M. Rómeót és a megtalált karórát. A férfi kihallgatásán félreértésre hivatkozott, és azt mondta:

ő csak felpróbálta a karórát, ami aztán a csuklóján maradt.

A gyanúsított a fenyegetést is tagadta, és azt állította, hogy csak hülyéskedett, amikor késsel fenyegetőzött. Az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, amely egyben kezdeményezte M. Rómeó letartóztatását is – közölte a rendőrség.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/09/09/rablas-god-ujleta-karora-m.-romeo/