Pozitív koronavírustesztet produkált egy amerikai tornásznő Japánban

Pozitív lett a koronavírustesztje a tokiói olimpiára készülő amerikai női tornászválogatott egyik tagjának, aki társaihoz hasonlóan már Japánban, egy edzőtáborban hangol az ötkarikás játékokra – írja az MTI.

Az amerikai szövetség szerint a versenyzőt elszigetelték, miként egyik társát is, akivel közvetlen kapcsolata volt. Mindketten a négy tartalékversenyző közé tartoznak. Hozzátették: hatfős csapatuk – benne a négyszeres olimpiai és tizenkilencszeres világbajnok Simone Biles – viszont folytatja felkészülését, ám elővigyázatosságból hétfőn másik szálláshelyre költözött, és új edzéshelyszínt keresett.

Az amerikai női tornászok beoltva érkeztek meg Japánba, a tartalékok pedig társaiktól külön edzettek. A csapatnál a hétvégén egy meg nem nevezett sportoló előbb „hamis pozitív” eredményt produkált, amelyet követően negatív tesztet szolgáltatott.

Forrás: https://index.hu/sport/2021/tokio/2021/07/19/pozitiv-koronavirustesztet-produkalt-egy-amerikai-tornaszno-japanban/