Pikó: a kormányhivatali vezető, aki megkérdőjelezi a Schadl-bizottságot, maga is érintett lehet

Kormányzati erővel igyekszik a jobboldal ellehetetleníteni a fővárosi Schadl vizsgálóbizottság működését. Erre utalt Niedermüller Péter a testület elnöke, amikor a mai ülésen úgy fogalmazott:

A fővárosi kormányhivatal szerint nekünk nincs jogi lehetőségünk erre a vizsgálatra, és felszólítják a közgyűlést, hogy vonja vissza azt a felhatalmazást, amivel ezt a bizottságot létrehozta.

Szerinte ez egy rossz érvelés, de Budapest képviselő-testülete meg fogja tárgyalni a törvényességi felhívást. Amíg a bíróság másképp nem dönt, folytatjuk a munkát – egészítette ki Pikó András, jelezve, hogy

az a kormányhivatali vezető, aki megkérdőjelezi ennek a bizottságnak a létjogosultságát, illetve munkáját, az egyben érintett is VIII. kerületi polgármesterként, mert abban az időszakban felelős volt az itteni vagyongazdálkodásért és ingatlan értékesítésekért.

A vizsgálóbizottság munkáját meghatározó korábbi ülésen elhangzott, hogy az V. és a VII. kerületi ügyek vizsgálata mellett – amennyiben erre utaló jelekre lelnek – más városrészek ügyeit is áttekintik.

Mivel a bizottság mai ülésére meghívott jelenlegi és korábbi V. kerületi polgármester sem jelent meg, VII. kerületet érintő kérdéseket vették napirendre. Niedermüller Péter arról adott tájékoztatást, hogy 2010 és 2019 között Erzsébetvárosban az önkormányzati lakások bérlői rendkívül kedvezményesen (esetenként a becsült érték 30 százalékáért) vásárolhatták meg bérleményeiket. csak 2018-ban és 2019-ben, azaz két év alatt az értékesített ingatlancsomag összértéke meghaladta a 2,3 milliárd forintot. “Ez az, amit a kerület elvesztett”. A vásárlások jelentős hányadában nem a bérlők voltak a tényleges vevők, az eladást követő hetekben-hónapokban ismét gazdát cseréltek, volt olyan is, amelyik öt napon belül. 

A jelzett ügyletekben ismétlődően feltűnik egy cégnév és egy tulajdonosi kör az új tulajdonosok sorában, de az egyértelműen spekulatív vásárlásokat “nem észlelte” az akkori kerületvezetés

– húzta alá Niedermüller. Szerinte az említett 2010-2019 közti időszakban a VII. kerületi ingatlangazdálkodás veszteséges volt.

Schadl nyolc lakásának nyomában

A konkrét ügyre rátérve Erzsébetváros polgármestere annak a nyolc lakásnak a megvásárlásáról mondott részleteket, amik Schadl György, illetve a felesége nevére kerültek.

A nyolc lakás összértéke 225 millió forint volt. A Végrehajtói Kar elnökeként 800-900 millió forint közötti, korrupcióból származó pénzt szerezhetett, tehát amiből ezeket a lakásokat megvette, korrupciós pénz.

Az önkormányzat bizottsága első körben 29 lakást hirdetett meg értékesítésre, pályázati kiírásra azonban csak 9 lakás került, épp azok, melyeket (egy kivétellel) Schadl György vett meg.

 Ki döntött és milyen szempontok alapján arról, hogy épp ezek az ingatlanok kerüljenek árverésre? – tette fel a kérdést. Ezek nem a legrosszabb állapotú és nem a legkisebb lakások voltak (bár 61 nm-t egyik sem haladta meg). Hogyan lehet, hogy ezekre csupán egy pályázó volt? Volt e előzetes egyeztetés, háttértárgyalás?

A nyolc szerződésnél, vevői oldalon négy esetében megjelenik Schadl György felesége, Baranyi Helga is, közösen tulajdonolják a szerzeményeket, noha pályázati anyagokban az asszony neve sehol nem szerepel, nem volt ajánlattevő és az árveréseken sem vett részt. Jogi képviselőjük is kizárólag Schadl György nevében járt el.

Az ügyletek időpontjai sem stimmelnek. Az árverési felhívás alapján a szerződéskötések eredeti határideje 2019 augusztus 18-a volt, de a szerződéseket mind csak ezt követően írták alá: augusztus 21-én, sőt szeptember 4-én. Az árverések dátuma a jegyzőkönyvek szerint 2019 július 19-én volt, az adásvételi szerződésekben azonban az árverés dátumaként 2019. július 14-ét tüntették fel, ami azért figyelemfelkeltő, mert az épp vasárnapra esett. A szakértők szerint ez mindenképpen okiratellenes.

Gyanúra okot adó továbbá, hogy a VII. kerület Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottsága 2019. augusztus 1-én döntött arról, hogy Schadl György veheti meg ezeket a lakásokat, a Végrehajtói Kar elnöke azonban már július 29-én teljesítette a vételár kifizetését, tehát még a döntés meg sem született, amikor ő már fizetett.

A megvett ingatlanok közül kettőt tovább is adott, a megmaradt hatot azonban a napokban megnézette az önkormányzat. A helyszínen egyik postaládáján vagy névtábláján sem szerepel Schadl György neve, nem is lakik egyikben sem senki, jelenleg mindegyik felújítás alatt áll.

Pikó András kijelentésével összefüggésben rákérdeztünk Sára Botondnál, a fővárosi kormányhivatal kormánymegbízottjánál, hogy VIII. kerületi polgármestersége idején történhetett e olyan önkormányzati ingatlanértékesítés Józsefvárosban, mely felvetheti a korrupció, illetve vagyonvesztés gyanúját. A politikus válaszának szó szerinti közlését kérve így reagált:

Kampány van, Pikó András minden hatalmát és eszközét arra használja fel, hogy engem lejárasson, Gyurcsány emberét Jámbor Andrást pedig hatalomhoz segítse. A Választási Bizottság épp most marasztalta el és bírságolta meg nyolcszázezer forintra az önkormányzati újságot, rosszindulatú, hamis tényállításai miatt, amit ismét a józsefvárosiaknak kell kifizetnie. Én Józsefváros és Ferencváros lakóinak az érdekében dolgozom és fogok a jövőben is. Természetesen mindennek van határa, amennyiben a hazugságait és gyűlölködő megjegyzéseit tovább folytatja be fogom perelni.

(Borítókép: Pikó András, a VIII. kerület polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján 2019. december 9-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/18/piko-a-kormanyhivatali-vezeto-aki-megkerdojelezi-a-schadl-bizottsagot-maga-is-erintett-lehet/