Pánikvásárlás miatt bizonyos termékekből hiány alakult ki a lengyel boltokban

Egyes boltok kénytelenek voltak mennyiségi korlátozást bevezetni, a mezőgazdasági miniszter pedig nyugtatni kezdte az embereket, hogy enyhítsen a kialakult pánikon. A Rzeczposplita napilap forrásai szerint néhány kisebb bolt nagy mennyiségű cukrot vásárolt fel a szupermarketekben annak érdekében, hogy orvosolja a saját áruhiányát, ezért sok esetben kevesebbet kellett fizetniük a cukorért, mintha nagykereskedőtől szerezték volna be. 

Mivel sokan kezdtek ötven-száz kilogrammot is felvásárolni a cukorból, ez arra kényszerítette a portugál tulajdonú Biedronkat, az ország legnagyobb áruházláncát, hogy tíz kilóban maximalizálják az egyszerre megvásárolható termékmennyiséget. Ezt a lépést néhány diszkont is követte, például az Aldi és a Netto. 

A mezőgazdasági miniszter amellett, hogy nyugtatni kezdte az állampolgárokat, azt is közölte, hogy az országban tapasztalható átmeneti hiány mindössze a pánikvásárlásnak illetve némi logisztikai problémának köszönhető, de nem történt semmi olyan, amit az állam ne tudna rövid időn belül orvosolni – írja a Notes from Poland. Beletelhet pár napba, amíg lecsillapodnak a kedélyek, sokaknak ugyanis azonnal az eszükbe idézte a kommunizmust az üres polcok látványa, amikor ez mindennapos látvány volt – magyarázta. 

Különböző szakértők szerint mivel Lengyelország Európa harmadik legnagyobb cukortermelője, ezért semmi ok sincs a nyugtalanságra, emellett pedig hatalmas készletet halmozott fel az utóbbi időben. 

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/07/31/lengyelorszag-panik-vasarlas-cukorhiany-boltok-mennyisegi-korlatozas-nyugalom/