Összeurópai FBI létrehozását sürgeti a német kormánypárt kancellárjelöltje

A jelenlegi legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor CSU kancellárjelöltje, Armin Laschet az FBI Európai Uniós megfelelőjévé szeretné fejleszteni az Europolt, amit a kiberbűnőzés megelőzésével indokolt.

Laschet a Handelsblatton közzétett véleménycikkében így fogalmazott: „Egy jól védett államnak muszáj, hogy meg tudja magát védeni a digitális térben is.” A CDU jelenlegi elnöke hozzátette, hogy nagy szükség van rá, hogy Európának saját kibervédelmi stratégiája legyen, emiatt szükséges, hogy az

Europolt ezen a téren olyan szintre fejlesszék, mint amilyen az FBI.

A kérdéskör egyébként azért is sürgető az EU-nak, mert

a tAGállamok a digitalizáció terén nagy mértékben elmaradnak az Egyesült Államoktól, vagy a távol-keleti országoktól.

A kancellárjelölt kiemelte azt is, hogy szükség van közös klímapolitikára is. Megemlítette, hogy a héten találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel és ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy szorosabbra kell fűzni a védelmi együttműködést az uniós tagállamok között, ennek élére pedig Franciaországnak és Németországnak kell állnia.

Laschet egyébként nem sok újat írt cikkében, hiszen a klímapolitika és a digitalizáció az európai Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) két kiemelt eleme. Az RRF 672,5 milliárd euró támogatást nyújt a tagállamoknak, ebből 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő, és 360 milliárd eurót viszont  vissza kell fizetni. A támogatás feltétele az, hogy az összes projektnek

minimum 37 százalékát klímapolitikával kapcsolatos reformokra és beruházásokra, 20 százalékát pedig a digitális átmenet finanszírozására fordítsák.

Arról már az Index is beszámolt korábban, hogy a CDU támogatottsága hetven éve nem volt ilyen alacsony. A Politico felmérése szerint a kereszténydemokraták jelenleg a második helyen állnak 21 százalékkal, mögöttük a Zöldek jönnek 17 százalékkal. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg az Olaf Scholz vezette szociáldemokraták a legnépszerűbbek 25 százalékos támogatottsággal.

(Borítókép: Armin Laschet. Fotó: Uwe Anspach / picture alliance / Getty Images)

x

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/09/09/nemetorszag-kiberbunozes-laschet/