Óriási az érdeklődés a magyar válogatott Nemzetek Ligája-meccseire

Két játéknap van még hátra a csoportküzdelmekből, szeptember 23-án Lipcsében vizitál a magyar csapat, ahol a németekkel találkozik, majd három nappal később, szeptember 26-án az Európa-bajnoki címvédő Olaszország ellen zárja a kvartettet.

A két találkozóra hatalmas az érdeklődés a szurkolók részéről. Ezzel kapcsolatban az Index megkereste az MLSZ-t, hogy tudnak-e esetleg már valamilyen konkrétummal szolgálni az izgatott drukkereknek.

Valóban hatalmas az érdeklődés a magyar válogatott soron következő mérkőzéseire, amelyekre a jegyértékesítés a korábban már megszokottakhoz hasonlóan, egy hónappal a találkozók előtt kezdődik

– árulta el lapunk kérdésére az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő, majd hozzátette: „A már megszokott rend szerint a hazai, Németország elleni mérkőzésre először a szurkolói klub tagjai válthatnak belépőt, amennyiben pedig marad még jegy, a nem klubtagok csak akkor juthatnak belépőhöz.”

Az MLSZ a közeljövőben részletes tájékoztatást tesz majd közzé a szövetség hivatalos honlapján, valamint közösségi felületein.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Forrás: https://index.hu/sport/futball/2022/08/04/magyar-valogatott-nemzetek-ligaja-mlsz-nemetorszag-olaszorszag-jegyek/