Orbán Viktor várja a választ Ferenc pápától, mi a helyzet a kínai keresztényüldözéssel

Ferenc pápától vár választ Orbán Viktor arra, miképp kell gondolkodni a Kínában üldözött keresztényekről – számolt be a Magyar Hang.

A lap szemmel láthatóan nem kívánatos vendégnek számít a kormányinfókon, a pandémia ideje alatt számos esetben nem olvasták fel kérdéseiket, és az Orbán Viktor által tartott csütörtöki kormányinfóra sem engedték be őket. Azért ellátogattak a helyszínre, ám amikor erről kérdezték, Orbán Viktor széles mosollyal hárította a választ. 

A sajtótájékoztató végeztével azonban mégiscsak sikerült elcsípniük a miniszterelnököt néhány kérdés erejéig, Kína és a kereszténység viszonyával kapcsolatban. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Kínával kapcsolatban hidegháborúellenesek vagyunk, együttműködést keresünk mindenkivel, a kereszténység ügyében pedig nagy tisztelettel várjuk a szentatyát.

A lap felvetette, hogy Kínában a kereszténységet üldözik, számos keresztény templomot lerombolnak, a meghagyott templomok tornyairól pedig több mint ötszáz keresztet eltávolíttatott a Kínai Kommunista Párt, helyükre vörös csillagot rakattak ki. A kormányfő erre úgy válaszolt, hogy megvárja, mit mond a katolikus egyházfő arról a kérdésről, „hogy Kínában a kereszténységről hogyan és miképpen érdemes gondolkodni.”

A szentatyát erről meg fogom hallgatni, ha megtisztel a véleményével

 – tette hozzá.

Mint ismeretes, jelen állás szerint minderre azért lesz lehetőség, mert úgy tűnik, mégiscsak megejt egy rövid találkozót a katolikus egyházfő Orbán Viktorral. Bencsik András a kormánypárti Hír TV Sajtóklub című műsorában nemrég még keresztényellenességgel vádolta a pápát, Bayer Zsolt pedig arról beszélt, hogy ne is jöjjön hazánkba, ha nem akar találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal. 

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/06/11/ferenc-papa-orban-viktor-kina-keresztenyuldozes/