Orbán Viktor: Fütyülünk a baloldali sajtóra

„Fütyülünk a baloldali sajtóra!” – írja Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán. A kormányfő nemrégiben az Egyesült Államokban járt, ahol a világ egyik legnagyobb konzervatív politikai rendezvényén, az amerikai CPAC-en (Conservative Political Action Conference) tartott beszédet

A miniszterelnök a bejegyzéséhez azt írta, „Egész jól nézünk ki”.

Beszédében többek között a szuverenitásról, a liberálisokról, Soros Györgyről, a globalistákról, a keresztényekről és 2024-ről is megosztotta gondolatait. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Magyarország Európa magányos csillag állama, és a magyarok az elmúlt ötszáz évben a függetlenségért, a szuverenitásért harcoltak, és a kereszténységért és a kereszténydemokráciáért továbbra is harcot vívnak. 

A magyar kormányfő beszédét a nemzetközi sajtó is figyelemmel kísérte. Volt amelyik lap azt írta, hogy Orbán Viktor lelkes tapsviharban részesült, míg egy másik szerint „Magyarország autokrata vezetője” az amerikai konzervatívok előtt Texasban tartott beszédében arra szólította fel az európai és amerikai keresztény nacionalistákat, hogy egyesítsék erőiket.

A magyar ellenzéki politikusok is reagáltak a miniszterelnök dallasi beszédére. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint Orbán Viktor „színpadember lett és ripacskodik”.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/08/06/orban-viktor-miniszterelnok-cpac-egyesult-allamok-dallas/