Orbán Viktor döntött, nagy előnyhöz jutnak az önkéntes katonák

A most kiadott kormányrendelettel a korábbi, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet módosították. A módosítás szerint több esetben is pluszpontot kaphatnak azok, akik önkéntes tartalékosként katonai szolgálatot teljesítenek.

  • Azok, akik a katonai szakkiképzés teljesítése nélkül (tehát csak az alapkiképzést végrehajtva) legalább hat hónapos szolgálatot teljesítettek, 16 többletpontra lesznek jogosultak.
  • Amennyiben e szolgálati idő közben végrehajtanak egy szakkiképzést, akkor 32 pontot kaphatnak.
  • Ha pedig a szakkiképzés végrehajtása után még minimum további hat hónapot leszolgálnak és további képzésen vesznek részt, akkor plusz 32 pontot (tehát összesen 64-et) kapnak.

A rendeletben azt írták, hogy a többletpontok terén történt módosítás először a 2023 februárjában induló képzéseknél, tehát a keresztféléves felvételi eljárásban lép életbe először. Vagyis az idén ősszel induló képzéseknél még nem jelent majd pluszpontot a katonai szolgálat.

A felvételi eljárásban a tanulmányi, érettségi vizsgai eredmények mellé a különböző jogcímeken összesen 100 többletpont kapható. Egy emelt szintű érettségi elvégzéséért például 50 pontot, középfokú (B2-es) nyelvvizsgáért például 28, egy felsőfokúért (C1) pedig 40 pontot adnak. 

Forrás: http://index.hu/belfold/2022/04/06/haboru-oroszorszag-ukrajna-felveteli-felsooktatas-magyar-kozlony-rendelet-katona/