Orbán egyfajta „atyafigurává” vált, az ellenzék pedig összeállt a fasisztákkal

Horn Gábor szerint az, hogy a választási eredmény egyre inkább a Fidesz felé hajlik, azért van, mert ez „az értékalapú politika belerágta magát a magyar társadalomba”. A Republikon Alapítvány elnöke szerint

a Fidesz két és félmillió törzsszavazója „megvan”, és történjen bármi, „a kormánypárt ezt tudta stabilizálni”

– Horn Gábor szerint ez a választási eredmények oka.

Kibeszélő – Horn Gábor, Palóc André

Horn Gábor szerint egyfajta „atyafigurává” vált a miniszterelnök:

Volt egy kétéves járvány, itt van ez a háború, a gazdaság sem áll olyan nagyon jól, sok minden ok miatt, és mégis átmegy az az üzenet, hogy én tudom megoldani a problémáidat.

„Én vagyok az, aki kvázi ilyen atyafigura-szerűen választ adok az összes létező bajodra. Én kellek ahhoz, hogy abba az irányba menjenek a dolgok. És ez egyszerűen túlment azon a határon, ami egy választási kampány volt” – fogalmazott a kormányfőre utalva a Republikon Alapítvány elnöke.

Ezzel részben egyetértett Palóc André is, aki szerint az ellenzék elkövette azt a hibát, hogy „nem rögtön és nem egyértelmű válaszokkal jött ki, míg a kormánypártok, igen”. 

Palóc André: az ellenzék összeállt a fasisztákkal

A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az is hozzájárult az ellenzéki összefogás vereségéhez, hogy az „föladta az identitását, amikor összeállt a fasisztákkal”.

Ugyanis a balos és liberális egyik fő identitás az antifasizmus volt. Legalábbis a Jobbik tagadása és a Jobbiknak azon megnyilvánulásainak az elítélése, amik ellen korábban azért kiálltak a baloldalon lényegében válogatás nélkül. Ez most feloldódott, és azt gondolták, hogy a jobbikos szavazók majd akkor így összeadódhatnak, és akkor össze lehet adni a 18-as eredményeket. Sőt, Márki-Zay azzal az ígérettel lépett föl, hogy ő erre még rá is tud tenni.

Ehhez képest még azokat a korábbi, nem fideszes szavazókat sem sikerült aktivizálni, akik 2018-ban elmentek szavazni – fogalmazott Palóc André.

A Kibeszélőben arról is szó volt, hogy

  • a fenti okokon kívül milyen okok vezethettek a Fidesz nagy arányú győzelméhez és az ellenzék vereségéhez?
  • Gyurcsány Ferencnek volt-e szerepe az ellenzéki összefogás választási eredményeiben?
  • a Jobbik okozta-e a Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe kerülését?
  • a háborúval kapcsolatos kampánykommunikáció mennyiben befolyásolta az eredményeket?
  • milyen lesz az Orbán – kormány következő négy éve és mit hoz ez az ország számára?

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Forrás: http://index.hu/belfold/2022/04/08/kibeszelo-paloc-andre-horn-gabor-valasztasi-eredmeny-ertekeles/