Önutálat motiválja a nárcisztikus személyiségzavart

Nehéz kiegyensúlyozottnak lenni egy olyan korban, amikor a közösségi médiában mindenki a legszebb oldalával dicsekszik. És bizony ember legyen a talpán, aki függetleníteni tudja magát a többiek sok lefutott maratonjától, ránctalan arcától, egzotikus utazásaitól, tökéletes párkapcsolatától. Ezeknek minden sikerül, csak nekem nem megy semmi – gondolhatjuk deprimáltan. És akkor vagy elkezdjük mi is feltölteni filteres idilljeinket, vagy próbáljuk összegereblyézni maradék önbecsülésünket. Szélsőséges esetben pedig bekacsint a nárcizmus.

Az új kutatási eredmények azt sugallják, hogy a nárcisztikus viselkedés alacsony önbecsülésből és folyamatos önértékelésből fakad.

Az a tény, hogy egyes nárcisztikusok nem szeretik magukat, azért fontos felfedezés, mert így a velük való kommunikációnkat is át kell gondolnunk. Fontos, hogy mutathat valaki nárcisztikus jegyeket, ettől még nem lesz nárcisztikus személyiség, úgyhogy bízzuk mindig egy lélekgyógyászra a diagnózis felállítását, mielőtt túl hamar ítélkezünk magunk, vagy mások felett.

Hogy alakul ki?

Hogy lesz valaki nárcisztikus felnőtt? Az okok gyakran a gyerekkorban keresendők.

Egy látszólag tökéletes családban a gyermek minden anyagi, fizikai szükségletét kielégítik, de a meleg szeretet és a gondoskodó meghitt légkört nem tapasztalhatja meg.

Így a gyereknek nincs meg az az alapélménye, hogy ő jó, elfogadják és szeretik. Ha mégis kap szeretetet, azt feltételhez kötik: csak ha szépen viselkedik, jól tanul, jól sportol. Vagyis mindig a tökéletességre kell törekednie, hogy alapszükségletét kielégítsék.

Milyenek is valójában?

A pszichológusok már évek óta kategorizálják a nárcisztikus személyiséget, megkülönböztetik az alacsony önbecsülésűt, akinek rendszeresen szüksége van a pozitív visszajelzésre, valamint azt, aki valóban domináns pozitív énképpel rendelkezik. 

Egy másik felosztás szerint van a nyitott és a látens nárcisztikus, előbbi nyíltan leuralja a másik embert, utóbbi passzív-agresszív manipulátor.

A New York-i Egyetem új tanulmányában azt olvashatjuk, hogy ez utóbbi jegyeket mutatókat nem lehet igazi nárcisztikusnak tekinteni, mert viselkedésük inkább már a pszichopátiához hasonlít. Olyan rendellenességhez, amelyben az emberek empátia nélkül cselekszenek saját érdekeik megvalósítása miatt.

A kutatócsoport szerint az első csoport, a nyíltan sérülékenyek az igazi nárcisztikusok, hiszen nem hatalmat vagy dominanciát keresnek, hanem pozitív visszajelzéseket és figyelmet, ami emeli a társadalomban kialakult státuszukat.

Egyáltalán nem érzik jól magukat a bőrükben

 – magyarázza Pascal Wallisch, a New York-i Egyetem klinikai docense és a tanulmány szerzője.

Robin Edelstein, a Michigani Egyetem pszichológia professzora szerint a nárcisztikus személyiség általában elbűvölő, nagyon szociális, és jó első benyomást kelt. De persze közben ellenszenves, nem empatikus és manipulatív is.

Munkahelyi környezetben könnyen felismerhetőek, mert rendszeresen learatják mások munkájának a gyümölcsét, a kollégáikat okolják a saját hibáikért, kihasználják a többieket a továbbjutás érdekében, vagy ellenségesen reagálnak a kritikára

– magyarázza Edelstein.

Felismerjük-e a bennünk vagy mellettünk élő nárcisztikust?

Tipikus nárcisztikus attitűd a fontos emberek társaságának keresése, aktív élet a közösségi médián, elzárkózás az őt érő kritikáktól, arrogancia és az empátia teljes hiánya. Állandó a figyelem igénye, mindig pozitív visszajelzéseket vár, hogy csökkentse belső bizonytalanságát, szereti, ha csodálják. Hajlamos lenézni egyeseket, és felemelni magához másokat, akikből saját udvartartást alakít ki.

Persze még így is nehéz megítélni, hogy valaki valóban beteg, vagy egyszerűen csak normális módon vágyik a pozitív visszajelzésekre. 

Az önbizalom építésére mindenkinek szüksége van, ettől még nem lesz senki nárcisztikus.

Akkor hogy tudjuk eldönteni, hogy beteggel vagy csak egy önbizalomhiányos emberrel van dolgunk? A nárcizmusnál az önértékelés szinte minden helyzetben elsődleges cél.

Ördögi kör

Ramani Durvasula, klinikai szakpszichológus és a Los Angeles-i Kaliforniai Állami Egyetem professzora szerint a nárcisztikus embereket valójában megbénítja a bizonytalanság és a szégyen, egész életük egy nagy kísérlet arra, hogy ellenőrzés alatt tartsák az imidzsüket.

A nárcisztikusok tudják, milyen képet akarnak magukról sugározni, de úgy érzik, nem ütik meg ezt a mércét. Törekednek a tökéletességre, de mivel túlzásba esnek, elriasztják a többi embert, akik elutasítják őket és az ördögi kör kezdődik elölről. 

Állandó harcot folytat önbecsülésük és önutálatuk.

Wallisch azt állítja, hogy a sebezhető nárcisztikusok gyűlölik magukat, és el akarják titkolni belső bizonytalanságukat. Nem kapnak elismerést a viselkedésükért, de mégis újra és újra kezdik, mert helytelenül ugyan, de a fájdalom és a félelem csillapításának eszközét látják benne.

Felismerés

A legtöbb nárcisztikus nem veszi észre, hogy ő a probléma, mert a viselkedésük egyik fő jellemzője, hogy mindig másokat hibáztatnak.

Ha tudjuk, hogy egy nárcisztikus személyiséggel van dolgunk, tudatosan kell felé fordulnunk. Ne versenyezzünk velük, ne fogadjunk el tőlük ajándékokat (mert mindig várnak valamit cserébe), ne dőljünk be nekik, ne próbáljunk segíteni rajtuk, próbáljuk elkerülni őket. Ha elég érett és kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkezünk, közelítsünk feléjük empatikusan. Ha mi tudjuk, de ő nem – hogy beteg, lelki sérült és a bizonytalanság mozgatja arrogáns tetteit – akkor megbocsájthatjuk a hibáit, és együttérzéssel fordulhatunk felé.

Több híres emberről is gyanítják, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedtek. Például Picasso, Lee Harvey Oswald (Kennedy gyilkosa), Elvis Presley, Marlon Brando, Ted Bundy és Adolf Hitler.

(Borítókép: Hitler egy hatalmas propaganda poszteren 1937-ben. Fotó: Keystone-France / Gamma-Keystone / Getty Images Hungary)

Forrás: http://index.hu/tudomany/2022/02/15/narcisztikus-szemelyiseg-pszichologia-zavar-empatia-onbecsules/