Növelheti a demencia kialakulásának kockázatát a közlekedés okozta zaj

A demencia az egyik legnagyobb egészségügyi problémának számít, a becslések szerint harminc éven belül 130 millió ember lesz a Földön, akik ezzel a betegséggel küzdenek majd. Kialakulásában nagy szerepet játszik az egészségtelen életmód, illetve a környezeti tényezők is, például a levegőszennyezés vagy egy új kutatás szerint a zajszennyezés – írja a Guardian. Arról már korábban is készültek kutatások, hogy a folyamatos zaj egészségügyi problémákat okoz, növeli a szív-, cukorbetegség kockázatát és elhízáshoz is vezethet.

A Brit Orvosok Szövetségének (BMA) szaklapjában, a BMJ-ben jelent meg egy dán kutatócsoport által készített tanulmány, melynek során 2004 és 2017 között kétmillió 60 év fölötti dánt vizsgáltak abból a szempontból, miként hat a közlekedés zaja a demencia kialakulására.

A kutatás során a résztvevők lakhelyéhez egyenként becsült zajszintet társítottak az épületet környező forgalom adataiból. Ezt összevetették a korábban említett egyéb befolyásoló tényezőkkel, s megállapították, 

a Dániában 2017-ben regisztrált demens betegek közül 1216 eset volt a közlekedés zajához köthető. Közülük 963 páciens közúti, 253 pedig vasúti közlekedés okozta állandó hangzavarnak volt kitéve lakóhelyén, a kutatók szerint ez nagyban hozzájárult a demencia, különösképp pedig az Alzheimer-kór kialakulásához.

A zaj okozta időskori kognitív hanyatlás okát az emberi test erős és/vagy folyamatos hangokra adott reakciója magyarázhatja. A kutatók szerint a közlekedés állandó moraja alvászavart okozhat, segítheti a stresszhormonok felszabadítását, ami hosszú távon szívelégtelenséget, gyulladást és immunrendszeri problémát okoz, melyek a demencia kialakulásának közvetlen kockázati tényezői. A tizenkét éves felmérés alapján a kutatócsoport felállított egy mintát, mely szerint a magasabb hangzavar magasabb kockázati tényezőt jelent az időskori pszichiátriai zavar kialakulásában.

Az elért eredmények arra utalnak, hogy a demencia kialakulása gyógyszerek mellett az állandó zajszint csökkentésével is lassítható, ugyanakkor a vizsgálat csak megfigyelő jellegű volt, és az eredmények számos korlátozással rendelkeznek, például a vizsgált címek lakásainak hangszigeteléséről egyáltalán nem tartalmaz információkat. Mindezek ellenére a magas részvételi szám, a hosszú ideig tartó adatgyűjtés és a zajterhelés magas színvonalú mérése miatt jó kiindulópontot adhat későbbi kutatásokhoz.

A Guardiannek megszólaló demenciakutatók és a kognitív neurológia szakértői üdvözölték a tanulmányt, melynek eredményei megerősítik a WHO megállapítását, mely szerint a zajszennyezés nem csak környezeti, de közegészségügyi fenyegetés is. A kognitív egészség hosszú távú fenntartását segítheti a rendszeres fizikai és mentális aktivitás, a kiegyensúlyozott étkezés, illetve a vérnyomás, koleszterin és testsúly folyamatos kontrollja.

(Borítókép: Lakóházak mellett kialakított autópálya Szöulban. Fotó: Damian Gillie / Construction Photography / Avalon / Getty Images)

Forrás: https://index.hu/techtud/2021/09/11/novelheti-a-demencia-kialakulasanak-kockazatat-a-kozlekedes-okozta-zaj/