Nincs több alkatrész, ma utazhat utoljára Budapesten a belga alacsonypadlóssal

Kilenc év szolgálat és több százezer megtett kilométer után szombaton utolsó útjára indul a belga Van Hool cég budapesti A300-asa. A szóló autóbuszból a BKV 2012-ben vásárolt tizenhárom darabot Hollandiából. Az akkor 12 éves járművek nem számítottak fiatalnak, beszerzésük azonban gazdaságosabb volt, mint az általuk leváltott öregebb autóbuszok felújítása és továbbüzemeltetése lett volna, ráadásul az alacsonypadlós járművek a szolgáltatás színvonalát is növelték akkoriban.

A belga-holland flottát a közlekedési vállalat dél-pesti divíziója üzemeltette, így a buszok jellemzően a főváros délkeleti térségében közlekedtek. A gyári támogatás és alkatrészellátás megszűnése azonban a járművek folyamatos leépüléséhez vezetett. Ennek köszönhetően mára csak az MCA-005 forgalmi rendszámú autóbusz maradt meg, amely május 22-én közlekedik utoljára utasforgalomban menetrend szerint.  Aki szeretné az autóbuszt utolsó kilométerein elkísérni, az ma a 236-os vonalon ezt még üzemi körülmények között megteheti, vasárnap pedig kizárólag fényképezés céljából, utasszállítás nélkül várja a busz  a közlekedésbarátokat

A BKV életének az új járművek folyamatos érkezése mellett természetes része egy-egy típus  „nyugdíjba” vonulása. Bár az utolsó VanHoolnak még nem tudni, mi lesz a sorsa, annyi bizonyos, hogy ismét látogatható a fővárosi cég szentendrei kiállítása, amely a Közlekedési Múzeum hosszú ideig tartó Csipkerózsika-álma alatt, mondhatni, az egyetlen ilyen jellegű intézmény. A Városi Tömegközlekedési Múzeumban szombatonként mindig újabb járművet nyitnak ki a nagyközönség előtt, a féltve őrzött járműmatuzsálemek belülről csak ezeken a napokon láthatóak. Most, első alkalommal egy 1887-ben készült osztrák gyártású HÉV-kocsi belsejébe kísérik el a látogatókat, méghozzá szakértő idegenvezetéssel. 

A helyiérdekű vasúti hálózat kiépítését és üzemeltetését kézben tartó Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 134 éve 38 elegáns kivitelű személykocsit rendelt meg leányvállalata, a Budapesti Helyiérdekű Vasutak (BHÉV) számára. A szentendrei múzeumban látható első ilyen kocsi is ekkor került Budapestre. A grazi Weitzer gyárban készült, eredetileg nyitott peronos kocsik a HÉV egymás után átadott három törzsvonalán teljesítettek szolgálatot. Később a kocsikat zárt peronúra alakították át, és ezek egészen 1966-ig, mintegy nyolcvan évig voltak forgalomban. A Hollandiából vásárolt belga buszoknál több mint fél évszázaddal tovább bírták. 

Forrás: http://index.hu/belfold/2021/05/22/bkv-busz-vanhool-bucsu-tomegkozlekedesi-muzeum/