Névrokonokkal trükközhetnek a választáson

Az kpsvr.hu szerint valószínűleg már hónapokkal korábban be volt készítve ez a két névrokon, hiszen Horváth Ákos Ervin és Varga István között dőlt el az ellenzéki előválasztás. A lap szerint a fideszesek állnak az események hátterében.

Az esettel kapcsolatban felkeresték az érintetteket is. Varga István elmondta, hogy csak hallott arról, hogy valaki más is ezen a néven gyűjti az aláírásokat. Véleménye szerint ezen a téren előnyös helyzetben van a Fidesz, mint fogalmazott,

mi aligha találnánk vállalkozót arra, hogy ezzel a 12 éven át lejáratott Gelencsér Attila névvel találjunk indulót.

Ugyanakkor hozzátette: ha valóban indítanak egy névrokont, azzal beismerik, hogy nagyon nagy bajban vannak.

Horváth Ákos Ervin az esettel összefüggésben elmondta, egy ismerősétől hallott először a napokban arról, hogy Kaposfüreden gyűjtenek egy Horváth Ákos nevű illetőnek ajánlásokat. Először arra gondolt, hogy biztos csak viccel vele, de aztán több privát üzenetet is kapott ezzel kapcsolatban.

Ezt nagyon komolyan kell venni, hiszen ezzel a demokratikus választás megcsúfolása és a választók megtévesztése a céljuk. Ez megengedhetetlen!

– fogalmazott Horváth Ákos Ervin.

(Borítókép: Varga István / Facebook)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/16/somogy-valasztas-szavazas-fidesz-varga-istvan-horvath-akos/