NBA: a Clippers hárította a Suns első „meccslabdáját”

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának Nyugati főcsoportdöntőjében a Los Angeles Clippers 116–102-re nyert a Phoenix Suns vendégeként, amely összesítésben 3–2-re vezet.

Paul George (balra) remekül játszott (Fotó: Getty Images)

 

Hirdetés

A Clippers az első félidőben egyszer sem volt hátrányban, előfordult, hogy 15 ponttal vezetett. A Suns a harmadik negyedben 62–61-nél fordított, ám azt követően ismét végig a Los Angeles-iek voltak előnyben.

A vendégeknél Paul George karriercsúcsot jelentő 41 pontot dobott, ebből 30-at a második félidőben szerzett. George ebben a playoffban mind a 18 mérkőzésén egyaránt legalább húsz pontot szerzett. Az ESPN statisztikája szerint ilyen széria csak Michael Jordannek (1992, 1997–1998), Kevin Durantnek (2012, 2018) és Kobe Bryantnek (2008) jött össze rajta kívül.

Az idei rájátszásban ez volt a hetedik Clippers-győzelem úgy, hogy az adott párharcban összesítésben hátrányban volt a csapat. Ez NBA-rekord.

A hatodik meccsnek Los Angeles ad otthont. Ha lesz hetedik mérkőzés, a Phoenix Suns csarnokában rendezik meg.

A találkozóról bővebben itt olvashat!

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT, 5. MÉRKŐZÉS

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 102–116
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Suns javára.

forrás: http://www.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nba-a-clippers-haritotta-a-suns-elso-meccslabdajat-2835459