Nancy Pelosi nem mer Tajvanba utazni, mert lelőhetik

Sen Dzsin-ke az állami médiában leszögezte, a parádén olyan harci repülőgépeket is bemutatnak, amelyek „képesek körbevenni anyaországunk drága szigetét” és amelyek a Global Times szerint hasonlítanak egy hiperszonikus rakétára. A kínai légierő egyik szóvivője kiemelte, a légierőnek mind az eltökéltsége, mind a szükséges kapacitása megvan ahhoz, hogy „megvédje Kína területi egységét”.

Tajvan 1949 óta saját politikai vezetéssel rendelkezik, Kína saját részének tekinti, és a sziget miatt az utóbbi hetekben nőtt a feszültség Washington és Peking között.

Nem jó ötlet Tajvan

A héten mintegy kétórás telefonbeszélgetést folytatott Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök, az egyeztetésen Hszi Tajvannal kapcsolatban arra figyelmeztette Bident, „ne játsszon a tűzzel”.

A beszélgetést követően Tajpej bejelentette, szorosabbra fűzi biztonsági partnerségi viszonyát az Egyesült Államokkal. Bár Washington nem ismeri el hivatalosan a szigetet, Tajpej legnagyobb fegyverszállítója.

Mindeközben Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke vasárnap megerősítette ázsiai körútjáról szóló terveit. Bár Pelosi korábban már azt mondta, ellátogat Tajvanra is, a hét végén tett bejelentésében Japánt, Szingapúrt, Malajziát és Dél-Koreát nevezte meg úticéljaiként, és Tajvant kihagyta a felsorolásból.

Biden a múlt héten újságíróknak elismerte, hogy Pelosi augusztusra tervezett tajvani utazása az amerikai hadsereg tisztségviselői szerint „nem volna jó ötlet”, mivel egy kínai állami médiakommentátor pénteken azt sugallta, hogy Peking lelőhet bármilyen amerikai katonai repülőgépet, amelyet Tajpejbe küldenek.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/07/31/kina-tajvan-harci-repulogep-bemutato-raketa/