Most már büntetőjogi pert is indítottak Alec Baldwin ellen

2022.02.16. 05:31

Kedden beperelte Alec Baldwint és a Rust című film több stábtagját a forgatáson történt lövöldözés halálos áldozatának, Halyna Hutchins-nak a családja is.

A fiatal nő tavaly októberben, a Rust című film forgatásán vesztette életét. Emiatt Alec Baldwint és számos más stábtagot már többen is bepereltek azóta.

Halyna Hutchins halála után megözvegyült párja, Matthew Hutchins, 9 éves közös fiúk pedig félárván maradt. Ügyvédjük, Brian Panish kedden nyújtotta be az iratokat a bíróságon. Ezekben idézték az egyik stábtag, Lane Lupe e-mailjeit is, aki nem sokkal a tragédia előtt hagyta ott a filmet. Ezekben a levelekben – a felperesek szerint – arra hívta fel a figyelmet, hogy már korábban is történtek súlyos balesetek,

és már a tragédia előtt is volt példa rá, hogy elsült egy-egy fegyver a forgatáson. 

A perirat szerint Alec Baldwin több biztonsági szabályt is megszegett, a fegyver elsütésével pedig lényegében bűncselekményt követett el Új-Mexikó állami törvényei szerint (ebben a tagállamban forgatták ugyanis a filmet).

Baldwin egyébként korábban azt nyilatkozta, nem számít büntetőjogi perre a történtek után. Randi McGinn helyi ügyész azt mondta, hogy számításai szerint 

másfél-két éven belül már eljuthatnak az ügy tárgyalásáig, ami viszonylag rövid időnek számít. 

Hozzátette: Új-Mexikóban ők „hozzá vannak szokva ahhoz, hogy az emberek kijönnek a városból és cowboyosdit játszanak, miközben nem tudják kezelni a pisztolyt”, de szerinte ezeknek az embereknek a kezébe egyáltalán nem kellene fegyvert adni addig, amíg nem kapják meg a megfelelő biztonsági képzést.

Halyna Hutchins családja mellett – polgári perben – a film sciptese, a gaffere (fővilágítosítója) és a stáb egyik orvosa is beperelte már Baldwint és a stábtagokat. Hannah-Reed Gutierrez fegyvermester – aki maga is a vádlottak közt van e perekben – pedig a töltények szállítóját fogta perbe

Alec Baldwin egyébként nemrég kezdett el újra forgatni, amint arról az Instagramon beszámolt.

(via Variety)

(Borítókép: Alex Baldwin. Fotó:   Angela Weiss / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Forrás: https://index.hu/fomo/2022/02/16/alec-baldwin-rust-forgatas-lovoldozes-halyna-hutchins-csaladja-per/