Mindent a szemnek – az első szárnyak bűvölete a Hungaroringen

Max Verstappen győzelmével ért véget a 37. Magyar Nagydíj a Hungaroringen. A hétvége során volt lehetőségünk a bokszutcában is dolgozni, ahol egészen közelről figyelhettük a csapatok munkáját. Így például összehasonlíthattuk a különböző első szárny-kialakításokat, a McLaren, az Alpin, a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari orrkúpját is megcsodálhattuk.

kép1

Az orrkúp-első szárny csatlakozásra három konstrukció van a képeken. A McLaren, az Alpin és a Red Bull az orrkúpot a második fősíkhoz kapcsolja, és az első fősík a másodikhoz van kapcsolva fém fülekkel. Ezzel a megoldással az orrkúp alá több levegő áramlik, mint a versenytársak megoldásainál.

kép2

A Mercedes és a Ferrari az első szárnysíkot is rögzíti az orrkúphoz, amivel eltérő légáramlatok keletkeznek, viszont összességében merevebb szerkezetet eredményez, hiszen jobban kapcsolódnak egymáshoz a szerkezeti alkatrészek. A szárny külső felén, a szárnyvéglap csatlakozásánál a McLaren megoldása tér el a többi csapatétól: az első fősík meg van nyújtva, a hátsó három pedig le van rövidítve, míg a többi csapatnál a négy sík hossza nagyjából egyenlő. Természetesen a síkok megosztásának jellege is fontos aerodinamikailag. A szárnyfelületen kialakuló határréteg befolyásolja a légellenállást, túl nagy felület esetén a levegő leválhat arról, de nagy felületen nagy leszorító erőt is el lehet érni. És ez csak két apróság az első szárnyon.

Az orrkúpok mellett a Ferrari és a Red Bull motorborítása is verseny közben hasonlónak tűnik, de ez csak a látszat.

Névtelen-1

Itt látható a Ferrari és a Red Bull motorborítása, amelyeken már első ránézésre is számos különbséget láthatunk.

Látható, hogy a Ferrarinál mennyire nyitott a motorborítás. Ebből is látszik, hogy az olaszoknak több hűtésre van szükségük az erőforrás kapcsán. Lehetséges, hogy ez a csapat válasza a korábbi megbízhatósági problémákra. A Red Bull motorburkolatának hátsó szakasza sokkal hamarabb keskenyebbre szűkül, ami aerodinamikai szempontból nagyon előnyös lehet. Ezt a formát hívják a csapatok kólásüveg formának. A szűkebb kialakítás a jobb „packaging” eredménye, azaz jobban össze tudták zsúfolni kis helyre az alkatrészeket a motorburkolat alatt. A szívórésznél azonban a Ferrari a karcsúbb, lehetséges, hogy az ott elhelyezett alkatrészek elrendezésében van különbség a két autó között.

(Borítókép: Carlos Sainz a  Magyar Nagydíjon 2022. július 31-én. Fotó: Marco Canoniero / LightRocket / Getty Images)

Forrás: https://index.hu/sport/forma1/2022/08/02/mindent-a-szemnek—az-elso-szarnyak-buvolete-a-hungaroringen/