Mindenki felmondott a legolvasottabb magyar nyelvű erdélyi internetes portálnál

A szerkesztőség döntéséről szóló február 15-én kiadott facebook közleményben kijelentik, hogy az online lap huszonhárom éves működése után most végleg ellehetetlenült a munkájuk, ezért a teljes szerkesztő csapat felmondott.

Mint írják, 

nem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat.

Vagy feladja, vagy szócsővé válik a sajtó

Úgy tapasztalták, hogy az elmúlt időszakban erősen beszűkültek az erdélyi magyar szólásszabadság és nyilvánosság terei.

Közel két éve a fennmaradásunkért küzdünk egy olyan politikailag meghatározott környezetben, amelyben a sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik. Mi az utóbbi utat választottuk, és most csomagolunk, mert más választásunk nem maradt.

Mint írják, többé nem érvényes  portál Karácsony Benő Napos oldal című regényétől kölcsönzött jelmondata – Mi vagyunk a „napos oldal”. Mivel a lap többségi tulajdonosa el kívánja adni a portált, fogalmuk sincs arról, vajon mi lesz a Transindex további sorsa.

A kollektív felmondás okai között hangsúlyozták, hogy a továbbiakban nem látják biztosítva újságírói függetlenségüket. 

Az biztos, hogy addig, amíg mi transindexesek voltunk, ez volt az egyedüli nagy olvasottságú romániai magyar médiafelület, amely a szerkesztőség saját döntései, és nem valamilyen politikai pártagenda szerint készült. Nem ért minket váratlanul, de mégis nehéz most felfognunk, hogy ami több évtizedig a Transindex volt, mostantól már megszűnik létezni – írják.

Köszönik a támogatást

Már három hónappal ezelőtt jelezték olvasóiknak, hogy veszélyben a működésük. köszönik az azóta kapott sok támogatást, amivel némi haladékot nyertek arra, hogy működhessenek, és tervezhessék a lap jövőjét.  

Mi következik most? Újra felvesszük Felméri Kázmér világnézetét, ehhez pedig előbb kézbe vesszük Karácsony Benőt és ráhangolódunk arra, milyen a különösen nehéz időkben is „a napos oldalon” lenni.

A közleményben arra is kitérnek, hogy a felmondással egyidőben leállítják a hozzájuk irányított rendszeres havi támogatásokat is, amit a Transindex.ro megmentésére kezdtek el, mivel az

a mai történésekkel sajnos eredeti célját elvesztette.

A közleményt Babos Krisztina, Bakk-Dávid Tímea, Gál László, Gyöngyi Annamária, Horváth-Kovács Szilárd, Kádár Kata, Kicsid Attila, Kulcsár Árpád, Tőkés Hunor, Kolozsi Emese és Vig Emese írta alá.

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/02/15/mindenki-felmondott-a-legolvasottabb-magyar-nyelvu-erdelyi-internetes-portalnal/