Mi jöhet még? Nem sokan bizakodnak a jövőt illetően

A jövőre már nem úgy tekintünk, mint régen, legalábbis a kanadai sci-fi író, William Gibson szerint. Gibson, akinek a cyberpunk stílus irodalmi mérföldkövét, a Neurománcot köszönhetjük, azt mondta, az emberek elveszítették érdeklődésüket a jövő iránt. A 20. században még folyamatosan hivatkoztak, utaltak a jövőre, várakozással és optimizmussal teli téma volt, de ma ki beszél a 22. századról?

Az előző 100 év, különösen a második fele, sokaknak egy romantizált, ideális jövőképről való ábrándozással telt, azt gondolták, a jövő csak tökéletes lehet. De mostanra kifáradtak ezek a szép remények, a napsugaras fantáziák, a vágyott jövő eljött és semmi sem lett jobb.

Globális jövő-pesszimizmus

Gibson diagnózisát nemzetközi attitűdvizsgálatok is alátámasztják. Az egyik szerint a legtöbb amerikai ritkán gondol a jövőre, és csak nagyon kevesen foglalkoznak a távoli jövővel. Amikor mégis rászánják magukat, egyből pesszimista hangulatuk lesz. Sőt, a Pew Research Center közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 44 százaléka bevallottan borúlátó azzal kapcsolatban, hogy mi várható.

A jövő-pesszimizmus azonban nem csak az Egyesült Államokra korlátozódik. Egy több mint 400 000 ember bevonásával 26 országban végzett, nemzetközi közvélemény-kutatás szerint a fejlett országokban élők azt gondolják, a gyerekeik élete rosszabb lesz, mint a sajátjuk. Nagy-Britanniában az emberek mindössze 4 százaléka gondolta úgy, hogy a dolgok javulnak, viszont a kínaiak 41 százaléka pozitívan néz a jövőbe – de mernének is mást mondani!

Miért nem hisszük, hogy jó dolgok is történhetnek a jövőben? Az egyik magyarázat szerint a globális felmelegedés katasztrofális következményei és a gazdasági bizonytalanság is nyomasztja az embereket. Általában a tájékozottabbak bizakodóbbak a jövőt illetően, mert minél többet tudsz a világról, annál pozitívabb lesz a jövőképed. Érdekes, hogy a legoptimistább országok Indonézia, Kína, Szenegál, India (nekik már csak felfele mehet az út?). A legpesszimistábbak pedig Japán, Franciaország, Belgium (túl lennének a zeniten?).

Közgazdászok, pszichológusok, szociológusok magyarázzák

Bár lehetnek objektív okai is a borúlátásnak, más tényezők is közrejátszhatnak a jövőt illető fásultságnak. Egyrészt a távoli jövő nagyon bizonytalan és a közgazdászok már évek óta tudják, hogy az emberek fontosabbnak tartanak valamit, ami elérhető időbeli távolságban van, mint egy jövőbeli, várakozást igénylő dolgot. Több figyelmet fordítanak a sürgető rövid távú szükségletekre, míg a hosszabb távú befektetéseket figyelmen kívül hagyják. Hányan legyintenek ugye a nyugdíj-megtakarításra, hisz „ki tudja, mi lesz még addig”.

A pszichológusok ehhez még hozzátették, hogy a “holnap” egy konkrét dolog az emberek számára, és a személyes tapasztalatok alapozzák meg, ráadásul nagyobb valószínűséggel ösztönöz minket cselekvésre. Ezzel szemben a távoli jövő túl elvont, ideológiák és elméletek alakíthatják, nem megfogható.

Bizonyos társadalmi körülmények is elősegíthetik, hogy ne foglalkozzunk a jövővel. A szociológusok szerint a stabil társadalmakban élő ember szívesen fantáziál a jövőről, de a felfordulás, a bizonytalanság, a gazdasági krízis nem kedvez ezeknek az ábrándoknak. Ilyenből volt épp elég az elmúlt években: a Brexit, a Capitolium ostroma, a Covid, a terrortámadások, és most az orosz-ukrán háború. Az embert épp eléggé nyomasztja a jelen, nemhogy még a jövővel is foglalkozzon. Pedig lenne okunk bizakodni, hiszen csökken a szegénység és az analfabetizmus, a megújuló energia megmentheti a bolygót, intelligens infrastruktúrájú városok épülnek, az orvostudomány kitolja a várható élettartamot, új űrkorszak jön, és a legjobb: a mesterséges intelligencia talán a nem is túl távoli jövőben le fogja venni vállunkról a munka terhét. Nos, mi kell még, hogy pozitívan tekintsünk a jövőbe?

(The Conversation)

(Borítókép: William Gibson. Fotó: Christopher Morris / Corbis / Getty Images)

Forrás: https://index.hu/techtud/2022/04/08/jovo-pesszimizmus-william-gibson/