Megvannak a Kaszás Attila-díj jelöltjei

Rusznák Andrást, Gulácsi Tamást és Fándly Csabát jelölik idén a Kaszás Attila-díjra – írja a Librarius.

Rusznák András a budapesti Radnóti Miklós Színház művésze, Gulácsi Tamás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, Fándly Csaba pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze.

Hármuk közül a közönség választja ki a díjazottat, szavazni augusztus 20-ig lehet.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészi teljesítmény mellett a társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

A díjat a Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület közösen alapította, a jelölteket huszonkét társulat választotta ki szavazataikkal.

A díjazottat az Emberi Erőforrások Minisztériuma bruttó 800 ezer forinttal jutalmazza, és jelentős pénzjutalmat ad a Raiffeisen Bank is, amely a kezdetektől, 2008 óta támogatja a Kaszás Attila-díjat.

A díjátadó időpontja és helyszíne szervezés alatt áll.

Forrás: https://index.hu/kultur/2021/06/26/kaszas-attila-dij-rusznak-andras-gulacsi-tamas-fandly-csaba/