Megnéztük, mit mutat nekünk Nagy-Magyarország kicsiben

Nagy-Magyarország Park. Trianon Múzeum. Kárpátia Étterem és Kávézó. Nemzeti Áldozatkészség Szobra. Nemfelejtünk Falatozó. Székely Dézsafürdő. 

Miközben fotós kolléganőm vezeti autónkat a szakadó, jéghideg esőben Várpalota felől a Bakony keleti kapujaként aposztrofált emlékpark felé, a prospektust olvasva bizarr gondolatok cikáznak a fejemben. Vajon mi vár itt ránk? Árvalányhajas, kacagányos, darutollas, sírva vigadó, irredenta nótákat daloló, anakronisztikus figurák? Szabadka, Zombor, Újvidék, honvédsereg virágra lép? Visszatért már szent határunk, ősi földön jár a lábunk, szívünkben ölelés? 

No, nem mintha ne jártam volna be az elmúlt évtizedekben töviről hegyire a Békás-szorostól Kismartonig, a Zoboraljától nagyapám szülőfalujáig, a dél-baranyai Csúzáig és Sepséig, Madéfalvától, ahol apám egykor meglátta a napvilágot, Dunaszerdahelyig vagy Ungvárig a történelmi Magyarország minden zegét-zugát, és bizony voltak olyan alkalmak is, amikor patakzottak a könnyeim akár Farkaslakán, Tamási Áron emlékművénél vagy Kolozsvár főterén, Fadrusz János Mátyás-szobránál, de azért 2021 júniusában mégse rántsunk kardot…

Aztán célhoz érünk, a Park székelykaput formázó bejáratát látva déja vu érzés fog el. Mintha a Jurassic Park monumentális kapuján hajtanánk keresztül. Kisvártatva elérjük a főépületet, és a még mindig csontig hatoló esőben belépünk az előcsarnokba. 

Tessék csak befáradni, körbenézünk itt a parkban, amennyire az időjárás engedi, aztán egy szerény ebédre a vendégeink lesznek, ha megéheznének

– fogad szívélyesen vendéglátónk, Stanik István parkvezető. 

Ki van ez találva, az iroda üvegajtaján a történelmi Magyarország térképe. Bekukkantunk az impozáns étterembe, a falakon körbe-körbe reprodukciók. Attila lakomája Than Mórtól, aztán Szent István kora (Lotz Károly festménye), Kálmán Király kora, Nagy Lajos kora, Mátyás Király kora, csupa-csupa historizáló Lotz-képek, Orlai Petrich Somától a Zách Felicián, Weber Ferenctől a Szent Lászlónak felajánlják a keresztes hadak fővezérségét. 

Aki itt ebédel, az egy füst alatt megismerkedik a magyar történelem sorsfordító epizódjaival. 

A sarokban boros palackok az állványon, hamarosan megtudom, valamennyi kuriózum határon túli jeles magyar borászok produktuma. 

Csak ámulok és bámulok, de most már irány a park!  Holczer Gábor, a park vezető történésze kalauzol.

Két hónappal ezelőtt itt még csak egy zöldterület volt, egyetlen szoborral, az 1915-ben elkészült Nemzeti Áldozatkészség Szobrával, amely egy Mátyás-korabeli kopjás vitézt ábrázol, az eredeti Sidló Ferenc alkotása. Azt kissé arrébb tettük, hogy legyen helye a millenniumi emlékparknak

– kezdi a bemutatást. „Valójában az 1896-os millenniumi évben állított hét vidéki emlékmű másolatát állítottuk itt fel. Ezeknek a többsége ma már nem látható, mert az utódállamok vandáljai lerombolták őket. Ez itt a brassói emlékmű, amely a város fölé magasodó Cenk-hegyen állt, ma csak a darabjai vannak meg, és a talapzata, a többit a földdel tették egyenlővé a románok. Történelmi kuriózum, mert nem úgymond állami ledöntés volt, ezt még az első világháború előtt sikerült felrobbantaniuk román kalandoroknak, pedig akkor Brassó még bőven a Magyar Királysághoz tartozott. Amott az a munkácsi emlékmű, a munkácsi vár fokán állt, valójában egy obeliszk, rajta a négy és fél méter fesztávolságú turullal. A csehszlovákok leszedték, majd ’44 után a szovjetek fejezték be a művet, végképp eltüntették. 2008-ban magánadakozásból egy amerikai magyar újraöntette a turult, amely most megint ott látható a vár fokán, az ukrán hatóságok érdekes módon megtűrik. Ez itt a zimonyi emlékmű, 37 méter magas volt a középső tornya, tele volt magyar szimbolikákkal. Állt rajta turul – bár ez a másolaton nem látható –, továbbá Hungária alakja, a két oroszlánt viszont látjuk, illetve magyar nyelvű feliratok is voltak rajta.

Ezeket eltüntették a szerbek, az oroszlánokat úgy szintén, a turul is lekerült róla, ma világítótoronyként használják a Száva és a Duna találkozásánál.

Az ott az ópusztaszeri emlékmű, ez már a mai Magyarország területén látható, nyilván sokan ismerik. Ez annyiban érdekes, hogy Árpádot szinte mindig lóháton vagy álló helyzetben ábrázolják, Ópusztaszeren látható az egyetlen ülő Árpád. Megpihent. Ott hátul a nyitrai emlékmű. Ezt 1921-ben felrobbantották a csehek, 30 méter magas volt, a Zobor-hegyen állt. Érdekes módon még mindig ott láthatók a széttört gránitdarabok. Itt volt a nyelvhatár, eddig terjedt a magyarság településterülete északon. Ez az emlékmű négy turulmadárból állt, az egyiknek a darabjait összeragasztották, és 2015-ben kiállították. Ez itt Pannonhalma, egy panteonszerűség, az az érdekessége, hogy ma már nem látjuk rajta a Szentkoronát. De nem azért, mert a kommunisták leszedték, hanem mert 1937-ben egy viharban megrongálódott. És az utolsó a dévényi emlékmű, ő volt a dévényi őr. Árpád-szobornak nevezték, pedig nem Árpádot ábrázolja, hanem egy honfoglalás kori vitézt. A felsoroltakból tehát írd és mondd, kettő áll a mai Magyarország területén, az ópusztaszeri és a pannonhalmi.” 

Aztán megismerkedünk a park földrajzával. A terület a Burok-völgyben található, ez Magyarország egyetlen őserdeje, és annak idején Mátyás király vadasparkja volt. Itt áll egy hatalmas vitéz, stílszerűen a Fekete-seregből egy katona, akár Mátyás is lehetne, de persze nem az. A szobor csak másolat, az eredeti a Deák téren állt Budapesten, a  Nemzeti Áldozatkészség Szobra, amelyet  adománygyűjtésre használtak. Mindenki vehetett egy kis fémlemezkét két koronáért, és azokkal a lemezekkel borították a szobrot, Sidló Ferenc felajánlását. Tovább haladva egy körpanorámás pavilonhoz érünk, amely székely ácsmesterek munkája. Itt tartják a Nemzeti Összetartozás Napján, tehát június 4-én a Második Ezer Év című összművészeti fesztivált. Minden évben itt ad koncertet a Veszprémben állomásozó légierő zenekara.

Az emlékpark filozófiája abszolút elfogadható, mondja kalauzunk: túllépni a trianoni traumán, de anélkül, hogy elfelejtenénk. És őrizzük meg azokat az értékeket, amelyekből építkezni lehet. 

Délidő van, vendéglátónk az étterem felé terel bennünket. Odabent először a borokkal ismerkedünk meg. Stanikék bejárták a határon túli történelmi borvidékeket, hetven-nyolcvan magyar borászt kerestek fel, mintegy 350-400 féle bor jött össze. Elhatározták, hogy segítik őket a piacra jutáshoz. Balla Gézát, az arad-hegyaljai Ménes borvidék messze földön híres borászát mindenki ismeri, neki, hogy úgy mondjuk, nem kell cégér, de a kisebb borászatoknak elkél a segítség. Egy roppant szigorú zsűri bírálta el ezt a 350-400 bort, ami itt látható, az ennek a zsűrizésnek az eredménye, a felhozatal legjava. Mármost, ezek a borok láthatók, fogyaszthatók és vásárolhatók itt. Aztán a séf úr feltálalja a négyfogásos pazar menüt, stílszerűen egy pohár határon túli borral öblítem le a marhasültet, visszafelé a fotós kollegina vezeti a Hyundait…

Június 15-től minden vasárnap Kárpát-medencei Honismereti Tábor várja a parkban a tagozatos általános és középiskolásokat, interaktív foglalkozással, vetítéssel, könyvismertetéssel. Továbbá augusztus 18. és 22. között lesz a parkban a Kárpát-medencei Bor- és Néptánc Fesztivál, öt napig tart, itt mindennap bemutatkozik egy nemzetrész, a rá jellemző borokkal. 

A park legmegrázóbb tartalmú épülete a Magyar Kálvária pavilon. Három kiállítóterem várja a látogatókat, az első az Elpusztíthatatlan nevet viseli. 

„Itt jelenítettük meg azokat a magyar emlékműveket, emlékhelyeket, amelyeket eltüntettek Trianon után a megszálló hatalmak: a románok, a csehek és a szerbek” – veszi át ismét a szót Holczer Gábor.

Marosvásárhely főterén, ahogy ezen a fotón látható, állt egy Kossuth- és egy Bem-szobor, egy kicsit odébb pedig a Rákóczi-szobor, ma már egyik sincs meg. Középen Avram Iancu román hős hatalmas szobra, akinek az égvilágon semmi köze sem volt a városhoz. Mögötte pedig, ahol egykor Kossuth Lajos szobra állt, most egy gigantikus ortodox székesegyház látható.

De van, ahol nem lerombolták, hanem csak átalakították az emlékművet. Ennek eklatáns példája a kolozsvári Mátyás-szobor. Ez egy magyar szimbolikával ellátott szoboregyüttes volt. Amikor 1919-ben bejöttek a románok, levésték a magyar feliratot, és románra cserélték, aztán végül rájöttek, hogy Mátyást nem lehet teljesen kisajátítani, és a semleges megoldást választották, Mathias Rex lett a nagy magyar királyból – latinul. Vele szemben viszont felállították a dákoromán kontinuitás szimbólumát, a farkast, Romulusszal és Remusszal.

A másik megoldás a bedeszkázás volt, így deszkázták be például a lőcsei honvédszobrot. Aztán elvitték onnan, és egy Ludovit Stur-szobor került a helyére. 

A legszomorúbb képek a vagonokat ábrázolják. Azokat a vasúti kocsikat, amelyekben 1919 nyarán és őszén a megszálló román csapatok minden mozdíthatót kivittek Budapestről és Debrecenből, vagy azokat a marhavagonokat, amelyekben 1945-ben deportálták Csehországba a szülőföldjükről elűzött dél-szlovákiai magyarokat. Akiket azokban a koncentrációs táborokban tartottak fogva, amelyekben néhány hónappal korábban a nácik a zsidókat őrizték.

Lassan véget ér az idegenvezetés, az eső továbbra sem hajlandó elállni, de a mögöttünk hagyott két órában látottak, hallottak és elfogyasztottak bőven kárpótolnak a didergésért.

S az egészben az a legjobb, hogy kezdeti félelmeim alaptalannak bizonyultak: az emlékpark igazi léleksimogató látványosság, bármiféle rosszízű, irredenta felhang nélkül. 

Amelynek június negyedikei megnyitója után már a nagyközönség is élvezheti az értékeit. 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/06/04/nagy-magyarorszag-kicsiben-fals-felhangok-nelkul/