Meghalt Jack Higgins

Elhunyt Henry Patterson, írói nevén Jack Higgins brit író, népszerű thrillerek és kémregények, köztük A sas leszállt szerzője. Az író 92 évesen, Jersey szigeti otthonában, családja körében halt meg szombaton – közölte kiadója, a HarperCollins.

Az MTI emlékeztet, hogy az író nyolcvanöt regénye 55 nyelven 250 millió példányban kelt, közülük csak az átütő sikerű háborús thrillere, A sas leszállt több mint 50 millió példányban.

Jack Higgins 1939-ben született az angliai Newcastle-ben, Belfastban nőtt fel, Londonban tanult közgazdaságtant, és Leedsben dolgozott tanárként. Az 1950-es évek végén, szabadidejében kezdett regényeket írni, mérsékelt sikerrel.

Mindez egy csapásra megváltozott, amikor 1975-ben megjelent A sas leszállt című második világháború regénye, amelyben a nácik összeesküvést szőnek Winston Churchill brit miniszterelnök elrablására.

Egy 2010-es interjúban a szerző felidézte, hogy röviddel a könyv megjelenése után felhívta a könyvelője, és megkérdezte tőle, hogy mennyi bevételt remél a regényétől. Higgins azt mondta, hogy szeretné, ha nyugdíjazásáig egymillió fontot hozna.

Maga egy kötözött bolond, már egy hét alatt összejött ennyi

– mondta neki a könyvelő. A háborús thriller még népszerűbb lett azután, hogy 1976-ban nagy sikerű kalandfilm készült belőle Michael Caine, Donald Sutherland és Robert Duvall főszereplésével.

„Higgins halála egy korszak végét jelenti” – jelentette ki Charlie Redmayne, a kiadó vezérigazgatója, aki szerint az író egy klasszikus thrillerszerző volt, írásai, mint a Liam Devlin- vagy a későbbi Sean Dillon-könyvek, „abszolút letehetetlenek voltak”.

Utolsó regénye, a The Midnight Bell 2017-ben jelent meg, és bestseller lett a Sunday Times listáján. A kiadó közlése szerint mire megjelent az utolsó regénye is, már csak úgy emlegették Higginst, mint a Legendát.

Irodalmi ügynöke, Jonathan Lloyd azt mondta, hogy amikor annak idején a Collins kiadónál dolgozva kézhez kapták A sas leszállt kéziratát, „ritka bizonyossággal” mindannyian tudták, hogy egy azonnal klasszikussá váló regénnyel van dolguk.

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/04/11/jack-higgins-henry-patterson-iro-regeny-thriller/