Meghalt a volt amerikai külügyminiszter

Százéves korában halt meg George P. Shultz, Ronald Reagan amerikai elnök egykori külügyminisztere, aki az 1980-as évek nagy részét a Szovjetunióval való kapcsolatok javításának és a közel-keleti rendezésnek szentelte − írja az MTI.

Az egykori politikus vasárnap hunyt el a Stanford Egyetem kampuszán lévő otthonában − közölte a Hoover Intézet, amely vezetésének Shultz elismert tagja volt. Shultz három fontos tisztséget is betöltött republikánus kormányzatokban a közszolgálatban eltöltött hosszú évei alatt. 

Richard Nixon elnöksége idején munkaügyi, majd pénzügyminiszter volt, a Reagan-kormányzatban pedig hat éven át a külügyminisztériumot vezette.

Mindkét kormányzat minden tagját túlélte. Külügyminiszterként Shultz tárgyalt a Szovjetunió szárazföldi atomfegyvereit korlátozó első megállapodásról. Az 1987-ben aláírt szerződés történelmi kísérlet volt a fegyverkezési verseny leállítására az atomfegyverek területén.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/02/07/amerika-ronald-reagan-kulugyminiszter/