Meghalt a legendás magyar karatemester, aki II. János Pál testőre is volt

Azt írták, hogy Polyák József rendületlenül dolgozott a keleti harcművészetek oktatásán és népszerűsítésén, számos stílusban szerzett mesterfokozatot. Munkásságával jelentős szerepet töltött be a harci művészetek magyarországi népszerűsítésében és megalakításában. Hozzátették: 1994-ben alapító tagja volt a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének. Speciális feladatokat ellátó rendvédelmi szerveknél volt kiképző, egyebek mellett a köztársasági őrezrednél és más kommandós egységeknél.

Személyi testőre volt többek között II. János Pál pápának, és több hazai állami vezető mellett nemzetközi hírességek – Aristotle Onassis, Liz Taylor, Richard Burton és Habsburg Ottó – testőreként is dolgozott.

Megkapta 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, és 2014-ben az emberi erőforrások minisztere Eszterházy Miksa-díjat adományozott neki a sport népszerűsítésében nyújtott teljesítményéért.

Ezeken kívül számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült a harci művészetek területén és a testőrködés során végzett kiemelkedő tevékenységéért – írta a szövetség.

Forrás: https://index.hu/sport/2022/04/10/meghalt-a-legendas-magyar-karatemester-polyak-jozsef/